Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
magyar kancellár is aláírja. Kérdéses, hogy ez az intézkedés megvalósult-e? Hasonlóan meg kell majd vizsgálni, hogy a kamara használta-e s ha igen, milyen esetekben, azt a külön titkos pecsétet, amelynek gondos megőrzéséről az utasítások olyan részletesen szóltak. A kamarai kiadványok ugyanis azt mutatják, hogy az utasításoknak az aláírásokra vonatkozó pontjait csak a királyi aláírásra és pecsételésre felterjesztett fontosabb iratokon tartották meg. A kevésbbé jelentékeny kiadványokat pedig legtöbbször nem írták alá, hanem az irnok rájuk vezette, hogy őfelsége magyar kamarájának elnöke és tanácsosai, (Sacrae regiae maiestatis camerae Hungaricae praefectus et consiliarii), azok pedig, még pedig az ülésen jelenlévők valamennyien, gyűrűs pecsétükkel igazolták az iratban foglaltak hitelét. A pénztár kezelőjét az 1548-i utasítás már pénztárnoknak (perceptor generalis) nevezte és ez a név a kamaramesteri elnevezést lassan kiszorította. Kimondta az utasítás, hogy a pénztárnok által a bevételekről adott nyugtákat a számvevő is írja alá, hogy így a pénztárt könnyebben ellenőrizhesse. Megszüntette továbbá a helytartó és a helytartótanács utalványozási jogát, hangoztatva, hogy a kamara teljesen független a közigazgatás magyarországi központi szervétől. Egyebekben csak megújította a korábbi utasítások pénztári vonatkozású pontjait. A számvevőre vonatkozóan sem tartalmazott lényeges újítást. Munkájába rendszert igyekezett vinni azáltal a meghagyás által, hogy mindegyik számadással tartozó alsó hivatalnok számára jelölje ki az évnek bizonyos napját, amikor az könyveivel és igazoló irataival köteles a kamara előtt megjelenni. Hangoztatta továbbá, hogy minden fontosabb tisztviselő mellé ellenőrt állítson és hogy kinevezésre csak olyanokat ajánljon, akik hűséges sáfárkodásukra biztosítékot (cautio) tudnak letétbe helyezni. A tisztviselők kinevezésének jogát az uralkodó most is a maga számára tartotta fenn. A kamara önállóságát semmiben sem növelte, sőt az udvari kamara központi helyzetét és irányító szerepét sokkal erősebben hangsúlyozta, mint a korábbi utasítások. Ebből azonban a magyar kamara jogi alárendeltsége egyáltalában nem következett, sőt az udvari kamara jelentőségének tényleges megnövekedését sem szabad belőle feltétlenül kiolvasni. A magyar kamarához 1549-ben és 1550-ben érkezett királyi rendeleteken látható aláírások azt bizonyítják, hogy ezeknek az uralkodói leiratoknak nagy részét, — ép úgy, mint 1531 és 1548 között — nem az udvari kamarában állították ki, közülük igen sokat a magyar titkárok és alkancellárok írtak alá, sőt némelyiken a birodalmi alkancellár és az udvari kancellária titkárainak ellenjegyzései olvashatók. A különbség a rendeletek nyelvében is kifejezésre jutott. Az udvari és a magyar kancelláriában fogalmazottak latinul szóltak a kamarához, az udvari kamarában keltek pedig németül. A magyar kamara ügyintézésének nyelve azonban a latin maradt. Újabb utasítások. A magyar kamara működése a XVI. és XVII. században az 1548-i utasításon alapult. Az 1561-ben, 1569-ben és 1672-ben kiadott új utasítások csak egy-két pontban változtattak rajta. 1 ) így már 1561-ben elrendelték, hogy az elnök állandóan a kamara székhelyén tartózkodjék és onnan csak *) Ezeket az utasításokat kiadta Mayer, Theodor : Das Verhältnis der Hofkammer zur ungarischen Kammer bis zur Regierung Maria Theresias (Mitteilungen des Instituts für öst. Geschichtsforschung, IX. Erg. —Bd. 1. Heft)c. munkája függelékében.
