Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
rendelkezéseit hajtsák végre. Az országgyűlési tárgyalási iratokat az 1606 utáni évekből még nem adták ki, úgyhogy a kancellária történetét a XVII. században még a XVI. századinál is sűrűbb homály borítja. A magyar tanács történetének ismertetésénél láttuk, hogy az uralkodó ismételt felszólítására az 1588: III., VIII. és IX. törvénycikkek végre elrendelték, hogy néhány tanácsos állandóan az udvarban tartózkodjék. Ezt a rendeletet a XVII. századi törvények ismételten megújították, ami azt mutatja, hogy nem következetesen és rendszeresen hajtották végre. Márk László szerint 1 ) ugyan ezek a tanácsosok a XVI. század végétől egészen a XVII. század végéig állandóan a kancellária mellett működtek, hol erősebben, hol lanyhábban, Iegtevékenyebben pedig 1638 és 1658 között. Valószínű azonban, hogy ő azokat az előterjesztéseket és javaslatokat (propositiones et opiniones) 2 ) is a magyar tanácsosoknak tulajdonította, amelyeket a magyar titkárok készítettek. 3 ) Emellett szól az is, hogy amikor az Ampringen-féle kormányzóságról tárgyaltak, a magyar kancellária reformját is tervbevették, minthogy, mondották, a kancellár és a titkár egymaga nem győzi a sok munkát. 4 ) Minden adat azt bizonyítja ugyanis, hogy a magyar kancellária a XVII. század első évtizedeiben túljutott történetének XVI. századi mélypontján és jelentőségé, államkormányzati szerepe ettől kezdve fokozatosan emelkedett. Láttuk ezt, amikor Esterházy Miklós nádor helytartóságát vizsgáltuk, aki gyakran tapasztalta, hogy a kancellárnak, Lippay Györgynek sokkal nagyobb befolyása van az udvarban. Hogy ez a fejlődés az egyes kancellárok alatt milyen ütemben haladt előre és hogy mennyi része volt benne az intézménynek és mennyi a vezetők egyéniségének, azt a részletes kutatás hivatott eldönteni. A már említett kancelláriai előterjesztések és javaslatok arról tanúskodnak, hogy a XVII. század közepén a magyar kancellária hatásköre az államkormányzat sokkal több ágára kiterjedt, mint a XVI. században. Nemcsak kegyelmi (de gratia) és igazságszolgáltatási (de iustitia) ügyekre, hanem az Erdéllyel, Lengyelországgal, Moldvával, Havasalfölddel folytatott diplomáciai tárgyalásokra, a török követ jelentéseire, az osztrák és cseh hatóságoknak a magyar királyhoz intézett különböző előterjesztéseire is. A magyar tanács írásbeli felterjesztései is a kancellárián keresztül kerültek az uralkodó elé. Mégpedig abban a formában, hogy a titkár az egyes ügyekről tartalmi kivonatokat készített és utánuk írta az opiniot, amelyet a hét bizonyos napján vagy a kancellár, vagy ő maga, a titkos tanács ülésén az uralkodó elé terjesztett. A király döntése alapján azután a kiadványt ugyancsak a titkár fogalmazta meg, az Írnokok tisztázták le és az uralkodó, a kancellár és a titkár írták alá. Előfordult azonban, hogy a kancellár távollétében egyedül a titkár neve került a királyé mellé, sőt olykor a középkori formák szerint kiállított ünnepélyes kiváltságlevelek dátumsora is őt nevezte meg a kancellár helyett. 5 ) *) A királyi tanács átalakulása és története 1526. után. Századok, 1917. 593—594. 1. a ) L. az Országos Levéltárban a kancelláriai levéltár ilyen című gyűjteményét. 8 ) L. Szilágyi Loránd i. m. 558. 1. *) Károlyi Árpád: A magyar alkotmány felfüggesztése 1673-ban. Ak. ért. a tört. tud. köréből. XI. k., 39. 1. *) Szilágyi i. m. 558—561. I.
