Szőcs Tibor: Az Árpád-kori országbírók, udvarbírók és helyetteseik okleveleinek kritikai jegyzéke - A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 58. (Budapest, 2020)

Az oklevelek kivonata, őrzési helyüknek és kiadásaiknak felsorolása és kritikájuk - Királyi országbírók és helyetteseik

Csák nb. Luka

fia

Demeter

25

1234. (febr. 2. előtt [1233. dec. 25.?]),

Pápoc

cepta pro multiplicibus

ipsorum servitiis ex

parte regis

donata continebatur. Nos igitur super hoc nostras litteras eis contulimus.

1A

szövegben: Mxxa

A kiadvány írásképe és az országbíróra alkalmazott „aule regie

curialis comes"

terminológia

archaikus, csak a 13. sz. első felére jellemző volta miatt Demetert csak Csák nb. Luka fia Demeterrel azonosíthatjuk. Mivel ispánságát nem tüntette fel, ezért elvileg mind az 1232-1234-es, mind az 1242-1244-es hivatali ciklusa szóba jöhetne, de a „curialis

comes" megnevezést

az országbírói tisztségre IV. Béla trónra kerülése után már egyszer sem használták, így a

II.

András alatti időkkel számolhatunk. (Vö. 1233: „Demetrio

aule

nostre curiali

comite", RA

501-505.,

507., 511-512. sz.) Mivel az oklevél nov. 1. után készült, így archontológiai okokból az 1234. év kizárható (1. Zsoldos: Archontológia 29-30.).

___________________________________________ 7

— (Demetrius

Dei

gratia aule

regie

curialis comes et Bachiensis):

amikor a

pannonhalmi monostor (monasterii

Sancti Martini

de

Sacro Monte e Pannonie) jobbágyai

és népei pert indítottak Uros

apát

és a testvérek ellen, és Magyarország (Ungarie) királya előtt sok panaszt hoztak fel, akkor a király a követe és levele [RA 526. sz.] útján Jakab bíborost, praenestei választott püspököt és az idő szerint pápai legátust (dominum

cardinalem Jacobum Prenestinum

electum

et tunc in

regno

Hungarie

apostolice sedis

legatum) kérte

fel az ügy kivizsgálására és lefolytatására. O kiküldte kivizsgálásra Enoch

domonkos

szerzetest (ordinis

predicatorum)

és Cog

noscens káplánt

és esztergomi (Strigoniensem) kanonokot, akik a mondott monostorban lefolytatták a pert, a felek között olyan megegyezést hozva létre, amely okleveleikben látható, és amely szerint a megegyezést be nem tartó felet sújtsák kiátkozással (esset

excommunicatus),

valamint fizessen 100 márkát a másik félnek [PRTI. 716-721.]. Az ítéletet ezután mind a király [RA 513. sz.], mind a legátus megerősítette saját oklevelében. A monostor jobbágyai és népei azonban nem tartották azt meg, hanem újból a király színe elé járultak, ám az apát bemutatta a királynak a legátus levelét, amely szerint ha nem tartják meg az ítéletet, akkor királyi bírsággal sújtsák őket mint kiközösítettéket. A király ekkor az országbíróra bízta rá az ügyet a Megváltó tanúsága és Szent István fenyegetése, nemkülönben lelke veszedelme terhére (sub

testificatione Domini Salvatoris et comminatione sancti regis Stephani,

necnon

sub periculo anime nostre), hogy

királyi hatalommal igazságot tegyen a felek közt. Kimenve a monostorhoz, és ott időzvén Magyarország más jobbágyaival, illetve előkelőivel (jobagionibus et

magnatibus) a

monostor mondott jobbágyai megtudták, hogy bűnösök és büntetést érdemelnek, és könyörögtek az apátnak a kiközösítés alóli feloldozásért. Mezítláb az apát és a szerzetesek elé járulva és térdükhöz omolva el is nyerték a feloldozást. De mivel hamisan vádolták uraikat, 100 márka büntetésbe estek, ahogy azt megtudták az országbíró színe előtt, ám azt az apát az országbíró kérésére és a mondott jobbágyok könyörgésére elengedte azt nekik. Ám hogy gyűlölségük nehogy büntetlen maradjon, világi büntetésként (iu-