Soós László (szerk.): Magyar Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1867-1918. A Khuen-Héderváry és a Tisza kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei - A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 56. (Budapest, 2018)

2. kötet - B. Tisza István kormányának jegyzőkönyvei

A határszéli állomásokra rendelt küldemények kizárattak a kedvezményekből. Azon megszorítást, mely szerint a kedvezmény csakis a közvetlenül gazdák címe alatt szállított küldeményekre érvényes, a kereskedők magukra nézve sérelmesnek tart­ván, az „Országos Magyar Kereskedelmi Egyesülés”584 és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara aziránt folyamodtak, hogy a fentiek szerint gazdák részére engedélyezett takarmány-kedvezményekre is kiterjesztessenek, azzal érvelvén, hogy a teljes kocsira­kományt kitevő mennyiséget nem szükséglő, vagy ily mennyiségnek egyszerre való be­szerzésére szűkes anyagi viszonyai miatt nem képes kisgazdának az érdekében fekszik, hogy az a takarmánykereskedő, kitől a kisgazda a takarmányt kicsinyben vásárolja, a ta­karmányt olcsóbb ármegállapíthatás érdekében szintén mérsékelt vasúti viteldíjak mel­lett hozathassa. Ami a széna-, szalma- és szecskára engedélyezett díjkedvezményt illeti: a kereskedői köröknek erre vonatkozó kívánságát a díjkedvezmény általánosításával s a jelenleg alkal­mazásban levő igazolási eljárás elejtésével a kereskedelmi miniszter úr teljesítendőnek véli, azon megszorítás további fenntartásával, hogy a határszéli állomásokra rendelt kül­demények a díjkedvezményből ki vannak zárva, és a küldeményeknek a magyar rendel­tetési állomáson tényleg le kell adatniok, és onnan el kell fuvaroztatniok, mert a Magyar Királyi Államvasutak vonalain széna-, szalma- és szecskára a magyar belforgalomban évek óta hirdetés útján egy általános érvényű s állandó jellegű díjkedvezmény áll fenn az imént említett megszorítással, mely nem oly nagy ugyan, mint a takarmány hiánya in­dokából engedélyezett díjkedvezmény, de egyesületi igazolvány nélkül is bárki által igénybe vehető. Ezen állandó díjkedvezmény általános engedélyezése nem aggályos, mert az ahhoz kötött egyéb feltételek a nagyobb visszaélést kizárják, s a takarmányfélékre elrendelt ki­viteli tilalom azoknak külföldre vitelét kizárja. Az előadó miniszter úr kilátásba vette továbbá az erőtakarmányokra engedélyezett díjkedvezménynek oly teljes kocsirakományú tengeriküldeményekre való kiterjesztését is, melyek nem gazdák címe alatt kerülnek ugyan feladásra, de tényleg gazdák által leen­dő felhasználásra, s illetve mezőgazdasági célokra rendelvék. Ennél a cikknél ugyanis különös figyelmet érdemel az a körülmény, hogy az esetre, ha az a nagy mennyiségű tengeri, mely a nagymérvű tengerihiány miatt jórészt tenge­rentúlról Fiúmén át szállíttatik Magyarországba, a kereskedők és szövetkezetek által gazdák részére való közvetítésnél szintén díjmérséklésben részesíttetik, a tengeri árának csökkenése alig maradhat el, s így a tengeri beszerzésének olcsóbbá tétele a közvetítő ke­reskedelemre és szövetkezetekre nézve, közvetve a gazdáknak is hasznot hajt. Az emh'tett intézkedés azonban főképp ama kisgazdák baján van hivatva segíteni, kiknek tengeriszükséglete nem tesz ki egy egész kocsirakományt, vagy akik nem ren­delkeznek oly anyagi eszközök fölött, hogy az említett cikkeket egyszerre teljes kocsira­kományokban beszerezhessék, s kik ennélfogva leginkább a takarmány-kereskedőkre 584 Országos Magyar Kereskedelmi Egyesülés 1904-ben alakult Sándor Pál országgyűlési képviselő kezde­ményezésére azzal a céllal, hogy az ország összes kereskedőjének érdekeit képviselje. Tagjainak száma 1916-ban már 13 720 fő volt. (Sándor Pál az OMKE elnöki teendőit is ellátta, 1935-ben a képviseló'ház kor- elnöke.)

Next

/
Thumbnails
Contents