Soós László (szerk.): Magyar Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1867-1918. A Khuen-Héderváry és a Tisza kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei - A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 56. (Budapest, 2018)
2. kötet - B. Tisza István kormányának jegyzőkönyvei
Az átalakítás és új építkezések folyamán azonban a régi, rozoga és elhanyagolt épületen oly hiányok mutatkoztak, melyeket a falbontások megkezdése előtt előre látni nem lehetett, de melyeket az épület szilárdságának veszélyeztetése nélkül a talált állapotban meghagyni nem lehetett, mely körülmény az előirányzott költségvetés túllépését vonta maga után. Ehhez járult még, hogy a kórház kibővítésére még a kórháznak állami kezelésbe vétele előtt megvásárolt Bécseky-féle telken lévő épület nemcsak hasznavehetetlennek bizonyult, de elhelyezésénél fogva sem volt eredeti helyén meghagyható, s hogy a kórház céljainak megfelelhessen, egész az utca mentéig ki kellett építeni, ami ismét csak az erre szánt átalakítási költség túllépésére vezetett. Később, hogy ezen állami kórház a tőle joggal megvárható egészségügyi követelményeknek is megfelelhessen, egy fertőtlenítő gép beszerzése és elhelyezése is égetően szükségessé vált, mely gépberendezés elhelyezése újabb építkezésekkel s kikerülhetetlen költségekkel járt. Majd a kórházi élelmezésnek mentői olcsóbbá tétele a házi élelmezésre való berendezkedést tette indokolttá, ami szintén nem csekély mértékben növelte a kórháznak az állami kezelésbe való átvételével járó beruházási költségeit. De nem voltak fedezhetők a kijelölt alapokból az átvétellel járó kiadások azért sem, mert a kórházat teljesen újonnan kellett felszerelni, s megfelelő gyógyeszközökkel is ellátni. A kórház vászonnemű-készlete már az átvételkor is annyira hiányos volt, hogy ennek pótlására 1903-ban 6350 К rendkívüli póthitel igénybe vételét hozta javaslatba a kórház költségvetésének tárgyalására kiküldött bizottság, ami azonban a törvényen kívüli állapot miatt kivihető nem volt. Sőt, mivel a kórház 1903. évi költségelőirányzatában a vászonneműek pótlására beállott 2100 К is más, feltétlenül sürgős kiadások fedezésére fordíttatott, ma a kórház összes vászonnemű-készlete szerfölött hiányos, elannyira, hogy a kórháznak ágy- és fehérneművel való felszerelése legkevesebb 12 000 korona újabb sürgősen kiutalványozandó kiadást igényel. Mivel tehát az átvétel óta kifizetendő lett volna: i У Átalakítási és újjáépítési munkálatokért 50 007 К 98 f 2. / Gépház (fertőtlenítő gép részére) és konyhaátalakításért 3 106 К 21 f 3. / Berendezésért, melyben a fertőtlenítő gép, az összes konyhafelszerelések, egy villamos transzformátor, stb. is bennfoglaltatik 36100 К 59 f 4. / Az 1903. évi utolsó negyedévről szóló gyógyszerszámla 2 942 К 51 f Összesen 92 157 К 29 f melyre azonban fedezetül csak rendkívüli átmeneti hitel 34 000 koronája és az államosítás előtti évek gyógydíjköveteléseiből befolyt 38 031 К 64 fillér, összesen tehát 72 031 К 64 fillér állott, s így a kórházat az eddig igénybe vett munkálatokért és beszerzésekért máris 20 125 К tartozás terheli, melyhez hozzászámítva a vászonneműekkel való felszereléshez szükséges 12 000 koronát, összesen 32 125 К szükséges ahhoz, hogy a kórház akadálytalanul megfelelhessen rendeltetésének. Mivel pedig előadó miniszter úr a kórház ügyeinek végleges rendezését másképpen keresztülvihetőnek nem látja, a fentebb kimutatott 32125 К 65 fillérnek zárszámadásilag történendő indokolás mellett, túlkiadásként való elszámolásához kéri a minisztertanács beleegyezését. A minisztertanács ehhez hozzájárult. 632