Soós László (szerk.): Magyar Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1867-1918. A Khuen-Héderváry és a Tisza kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei - A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 56. (Budapest, 2018)
2. kötet - B. Tisza István kormányának jegyzőkönyvei
át fenntartotta, mit bizonyára nem tesz, ha valamely pénzügyi cél elérése lebegett volna szeme előtt. Kétséget sem szenvedhet tehát, hogy Topuskó-fürdő egyedül és kizárólag közegészségügyi célra szolgált, oly célra tehát, mely az 1868: XXX. te. 47. §-a értelmében Hor- vát-Szlavónországok autonóm igazgatásához tartozik, és hogy ekképp a legfelső rendelet helyes értelmezése szerint jogosan adatott át a bán kezelésébe, és annak tulajdonjoga is Horvát-Szlavónországot illeti meg. Maga az 1891. évi november hó 21-én kelt minisztertanácsi határozat is elismeri „a topuszkói fürdőnek mint a közegészség ügyének szolgáló intézet rendeltetését”, ennek dacára azonban azt a „Magyar Korona Országainak közös államtulajdonának” nyilvánítja, éspedig azzal a megokolással, mert „a topuskói fürdő nem tekinthető más szempontból, mint bármely más Horvát-Szlavónországok területén levő állami vagyon.” A pénzügyminiszter úr nézete szerint ez a megokolás téves alapon nyugszik. Az igazságügy-miniszter úrral egyetértőleg a Pénzügyminisztérium kebelében már 1897-ben elismertetett az a tétel, hogy Horvát-Szlavónországok mint az 1868: XXX. törvénycikkel elismert külön közjogi személy, külön magánjogi személyiséggel is bírnak, és mint ilyenek önmaguk számára tulajdonjogilag szerezhetnek ingatlant, mely ingatlan Horvát-Szlavónországok nevére kebelezendő. Ennek folyományaképp már nem egy ingatlan kebeleztetett be „Horvát-Szlavónországok” nevére, és így a pénzügyminiszter úr nem lát indokot fennforogni arra nézve, hogy a kétségtelen szerzési jogcím fennállása esetére Topuskó miért tekintessék „a Magyar Korona Országainak közös államtulajdonául”? Az ezekben kifejtett jogi érveken kívül egyébiránt célszerűségi szempontok is azt javasolják, hogy Topuskó teljes tulajdonjoggal adassák át Horvát-Szlavónországoknak. Az előzőleg hozott minisztertanácsi határozatok alapján ugyanis úgy a fürdő kezelése, mint annak bevételei a Horvát-Szlavón Országos Kormányt illetvén meg, a Magyar Kincstár részére csak az eladás joga marad fenn, ez is feltételezve a Horvát-Szlavón Országgyűlés beleegyezésétől, aminek megszerzésére pedig a horvát álláspontra való tekintettel annál kevésbé van kilátás, mert alig tételezhető fel, hogy a számtalan alapítványi hellyel terhelt, és eddigelé különben is mindenkor passzív kezelésű fürdő egyáltalán is eladás alá lenne bocsátható. A Magyar Kincstár részére fenntartott tulajdonjog tehát kétségtelenül csakis valóságos „nudum jus”, érték nélküli puszta fogalom jellegével bírna, és bizonyára nagyobb jelentőségű, ha a tulajdonjog elejtésével a Horvát Regnikoláris Bizottság408 egyik sérelmét könnyűszerrel orvosoljuk; miért is a pénzügyminiszter úr azt a felhatalmazást kéri, hogy elismerhesse, hogy Topuskó tulajdonjoga Horvát-Szlavónországokat illeti meg. A minisztertanács a pénzügyminiszter úr által kifejtett álláspontot helyeselvén, az általa kért felhatalmazást megadta. 408 A horvát országgyűlés által létrehozott bizottság. 600
