Soós László (szerk.): Magyar Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1867-1918. A Khuen-Héderváry és a Tisza kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei - A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 56. (Budapest, 2018)

2. kötet - B. Tisza István kormányának jegyzőkönyvei

gyonközösségek és a Horvát-Szlavón Beruházási Alap vágásaiból kikerülő tanninfa után is fizetett 3 К egységáron. Ezen intézkedés folytán a Kincstárnak az 1903/4. évre mintegy 38 596 korona vesz­tesége lesz, mely veszteség azonban remélhetőleg egészen el is enyészhetik azáltal, hogy a jövő évtől kezdve eladásra kerülő vágásterületek faanyaga után - ha a favevők az eladás­ra kerülő vágások összes tölgyfaanyagára nézve szabad rendelkezési jogot nyernek - elő­reláthatólag előnyösebb és magasabb vételárak lesznek elérhetők. Tudomásul vétetett. 21. A hitfelekezeteknek nyújtott állami segélye k289 290 A vallás- és közoktatásügyi miniszter úr előterjesztette, hogy az egyes hitfelekezeteknek az állam által nyújtott egyházi segélyek összegei az emelkedő szükséglethez képest meg­felelően fölemelve irányoztattak elő az 1903. évi tárcaköltségvetés tervezetében. Minthogy ezen költségelőirányzat eddigelé törvényhozásilag nem tárgyaltatott, s így törvényerőre sem emelkedett, az előirányzatba XXI. fejezet 54. cím 3., 4., 5., 6. és 7. rovat alatt felvett többletek, nevezetesen: a/ az ágostai hitvallású evang. Egyháznak 74 000 К b/ az evang. református egyháznak 109 500 К с/ az unitárius egyháznak 10 000 К d/ az izraelita vallás-felekezetnek 10 000 К -ája mindeddig nem voltak utalványozhatok. Mivel azonban az érdekelt egyházaknak javadalmazásuk ezen kilátásban levő emel­kedéséről tudomásuk van, s azok gazdálkodásukat ezen többletekre való tekintettel ren­dezték be, most már a fenn jelzett összegeknek folyósítása égetően szükségessé vált, ne­hogy főképpen a protestáns egyházaknál az egyházkerületeknek amúgy is eléggé kedve­zőtlen anyagi helyzete ezen biztosnak tekintett segély többletek elmaradása által még válságosabbá tétessék. Ezen indokból az előadó miniszter úr a minisztertanács hozzájárulását kéri ahhoz, hogy a fentebb számszerint kimutatott többleteket az 1904. évi március hó folyamán utalványozhassa, és az 1903. évi előirányzat terhére véglegesen elszámoltathassa. A minisztertanács hozzájárult. 22. Az Iparművészeti Múzeum részére műkincsek vásárlása29“ 289 Lásd még: MNL OL К 27.1904. március 13./41. 290 Az Országos Magyar Iparművészeti Múzeum gyűjteménye 1904-ben vásárlással 401, ajándék útján 13 da­rabbal gyarapodott. (Évkönyv 1904,1905.196. 521

Next

/
Thumbnails
Contents