Soós László (szerk.): Magyar Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1867-1918. A Khuen-Héderváry és a Tisza kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei - A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 56. (Budapest, 2018)
2. kötet - B. Tisza István kormányának jegyzőkönyvei
Ezen nagy horderejű célszerűségi szempontokkal szemben főleg azon körülményben keresték a Közös Hadsereg vezető körei a honvédtüzérség felállításának akadályát, hogy a Honvédség tényleges szolgálati ideje a tüzérlegénység megfelelő kiképzése elégtelen. Ezzel az érvvel találkozunk a váltakozó magyar kormányok mindazon nyilatkozataiban, melyekkel a magyar közvélemény ezen régi vágyával szemben állást foglaltak. Ezen érv azonban a kétéves szolgálat behozatalával magától esik el, s ha a honvédtüzérség felállítása a mellette szóló fontos katonai szempontok dacára további ellenzésre találna, ez csak oly politikai szempontokra volna visszavezethető, melyek joggal hívnák ki maguk ellen pártkülönbség nélkül az egész magyar nemzetet. A honvédtüzérség felállítása sem az 1867-i kiegyezést, sem a Hadsereg közösségét abszolúte nem érinti, s ezen jogosult politikai szempontból azon körülmény, hogy a honvédhadosztályok saját tüzérséggel láttassanak el, teljesen irreleváns.246 Éppen a jelen pillanatban, midőn az előbb felsorolt fontos katonai okokból a Közös Hadsereg hadosztályai tüzérezredeikkel az eddiginél sokkal szorosabb szerves kapcsolatba fognak hozatni, s midőn a kétéves szolgálati idő behozatalával egybekötve a tüzérség tetemes szaporítása van tervbe véve, a honvédhadosztály-tüzérezredek felállítása oly természetes, a dolgok spontán fejlődése által adott intézkedés, melynek ellenére [!] csakis olyan pobtikai vagy katonai bizalmatlanságnak volna tulajdonítható, melyet a Magyar Honvédség meg nem érdemel, s mely joggal sértené az egész nemzet önérzetét. Kétségtelen, hogy éppen a tüzérség terén a technikai egyöntetűség fenntartásán csorbát ütni végzetes hiba volna a haderő harcképessége szempontjából, s a magyar kormány bizonyára készséggel járul hozzá mindazon intézkedésekhez, melyek e döntő fontosságú tekintet megóvása céljából valóban szükségesek, valamint nem hunyhatunk szemet az átmenet nehézségei előtt sem, melyek az egész reform keresztülvitelét csak hosszabb átmeneti idő lefolyása alatt teszik lehetővé. Elsősorban a magyar tüzértisztekben, fájdalom, mutatkozó óriás hiány állja útját a gyors megoldásnak, de éppen ezen körülmény is mellőzhetetlenül szükségessé teszi, hogy a kérdés elvileg mielőbb eldöntetvén, a megvalósulás előfeltételeinek biztosításához kezdhessünk. Ezt kívánja a kérdés politikai oldala is: A magyar nemzetnek katonai téren nyilvánuló oly forró vágyáról van szó, mely a Közös Hadsereg egységes vezérletét, vezényletét és belszervezetét nem érinti, az 1867-es kiegyezési politikával teljes összhangban áll, és fontos katonai szempontokból egyenesen kívánatos.247 Egy ily eszme megvalósítása elé erkölcsi lehetetlenség akadályokat gördíteni éppen akkor, midőn az új véderőtörvény-javaslat fokozott vér- és pénzáldozatokra hívja fel a nemzetet. E kérdést bizonyára kezeibe keríti az ellenzéki agitáció, amint jobban közeledünk a véderőjavaslat benyújtása felé, s ha addig késünk e kérdés eldöntésével, még azzal a látszattal bírhat a dolog, hogy az ellenzék hazafias agitációja által kicsikart vívmány éretett el, annak összes politikai gyümölcseit ezen ellenzék fogja élvezni, míg ha az erre vonat246 Lényegtelen. 247 Az új ágyúk gyártását a magas költségek miatt az ellenzék jelentős része nem támogatta. (Egyetértés, 1903. november 18. Hetvenöt millió új ágyúkra.) 5°i
