Soós László (szerk.): Magyar Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1867-1918. A Khuen-Héderváry és a Tisza kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei - A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 56. (Budapest, 2018)

2. kötet - B. Tisza István kormányának jegyzőkönyvei

azonban a szóban levő egyéneknek ily címen való állományban vezetése ellen esetlegesen félreértések szempontjából a közös külügyminiszter úrnak aggályai voltak: abban tör­tént megállapodás, hogy a kérdésben levő egyének mint „különleges alkalmazásban le­vők” tartassanak nyilván az állományban. Tudomásul vétetett. !5­Fadrusz János szobrász temetési költsége A vallás- és közoktatásügyi miniszter úr a minisztertanács hozzájárulását kérte ahhoz, hegy néhai Fadrusz János szobrásznak 4941К 40 fillérre rúgó temetési költségeit tárcája terhére előirányzat nélküli kiadásként utalványozhassa. A minisztertanács hozzájárult. 16. Törvényjavaslat az állami alapítványi helyek szaporításáról240 A honvédelmi miniszter úr bemutatta a törvényjavaslatot a magyar állami alapítványi helyeknek szaporításáról a Közös Hadsereg katonai nevelő- és tisztképző intézeteinél.41 Elfogadtatván, a kereskedelmi miniszter úr felhatalmaztatott, hogy ezen tör­vényjavaslatot О Felsége legfelsőbb jóváhagyásának kieszközlése után az Or­szággyűlés elé terjessze. 17­Törvényjavaslatok a vármegyei alkalmazottak és a községi jegyzők illetmé­nyéről, valamint az állami anyakönyvekről szóló törvény módosításáról A miniszter úr mint a Belügyminisztérium vezetője következő törvényjavaslatokat ter­jesztett elő: a vármegyei alkalmazottak (tiszti-, segéd-, kezelő- és szolgaszemélyzet) illetményei­nek szabályozásáról; a községi- és körjegyzők, valamint a segédjegyzők illetményeinek szabályozásáról és az állami anyakönyvekről szóló 1894: XXXIII. t.cikk242 módosításáról.243 240 Lásd még: MNL OL К 27.1903. július 22./3. 241 Törvényjavaslat a cs. és kir. közös hadsereg katonai nevelő- és képzőintézeteinél magyar honos ifjak ré­szére létesített 250 állományi alapítványi helyről szóló 1897. évi XXII. törvény módosításáról. Uralkodói jóváhagyás: 1904. február 24. - A törvény célja, „hogy a közös hadügyi tárca terhére fenntartott kincstári helyek legalább azon arányban adományoztassanak magyar honosoknak, amely arányban Magyarország ezen közös költségekkel hozzájárul.” A közös hadsereg magyar csapatainál 1904-ben háromezer magyar honosságú tiszt hiányzott. Az 1897. évi XXII. törvényben meghatározott 250 alapítványi helyet további 1073 hellyel kívánták kibővíteni. Az új létszámból 93 fő kerülne az akadémiákra, 180 fő a katonai reálisko­lákba, 800 fő pedig a katonai hadapród iskolákba. (MNL OL К 255-1904-V-601. A honvédelmi minisz­ter átirata a pénzügyminiszter részére. 1904. február 17.) 242 1894. évi XXXIII. törvény. Az állami anyakönyvekről. Törvénytár, 1894-1895.195-214. 243 Lásd még: 1904. évi XXXVI. törvény. Az állami anyakönyvekről szóló 1894. évi XXXIII. törvény mó­dosításáról. Az i. § kimondta, hogy minden nagyközség és körjegyzőség egy-egy anyakönyvi kerületet alkot, amelynek székhelye a községi jegyző székhelye, majd részletesen meghatározták az anyakönyvet vezető személy feladatát és hatáskörét. (MNL OL К 26-1906-X-491. Törvény-tervezet.) 499

Next

/
Thumbnails
Contents