Soós László (szerk.): Magyar Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1867-1918. A Khuen-Héderváry és a Tisza kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei - A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 56. (Budapest, 2018)

2. kötet - B. Tisza István kormányának jegyzőkönyvei

Minthogy a választási törvény reformjára vonatkozólag kilátásba helyezett rövid ha­táridő, főként pedig a jelenlegi, országgyűlési viszonyok nem engedik meg azt, hogy a szóban lévő és a népszámláláshoz hasonló módon végrehajtandó munkálatok foganatosí­tásához és az azzal felmerülő kiadások fedezhetéséhez a törvényhozás felhatalmazása elő­zetesen kéressék ki; a törvényhozás utólagos jóváhagyásának reményében felhatalma­zást kér arra, hogy a tervezett, és a választási törvény reformjával kapcsolatos munkála­tok foganatosításával felmerülő 400 000 К előirányzatlan kiadást zárszámadásilag leendő elszámolás mellett utalványozhassa.230 A minisztertanács a bejelentetett túlkiadásokat tudomásul vette, illetőleg a kért felhatalmazásokat megadta. 3­Német és román nyelven megjelenő sajtótermékek postai szállítási jogának megvonása23' A miniszterelnök úr mint a Belügyminisztérium vezetője bejelentette, hogy a Bukarest­ben oláh nyelven kiadott „Calendarul Minervei 1904” című könyvtől a történeti ténye­ket irányzatosan elferdítő és a magyar nemzet ellen izgató cikkei miatt, továbbá a Berlin­ben megjelenő „Der freie Arbeiter” című anarchista laptól államveszélyes volta miatt a postai szállítás joga a Magyar Korona Országainak területére nézve megvonatott. Jóváhagyólag tudomásul vétetett. 14. A Németországgal és Olaszországgal kötendő vám- és kereskedelmi egyezmény tárgyalásainak előkészítése232 A kereskedelmi miniszter úr szóba hozta a német birodalmi kormánynak a közös mi­nisztérium által közölt javaslatát a kereskedelmi szerződési tárgyalások megkezdésének módjára vonatkozólag. Minthogy ezen javaslat nem eléggé világos, minek okából a közös külügymi­niszter úr szükségesnek is látta, hogy a német kormánytól felvilágosítást kér­230 A statisztikai ívek kitöltését a községi elöljárók kötelességévé tették. Minden statisztikai lap kitöltése után a községek négy fillér költségtérítést kaptak. (22.089/1904. В. M. sz. körrendelet.) A Statisztikai Hivatal 1904. évi munkaterve szerint az adatgyűjtést március 15-től március 31-ig terjedő időszakban kell elvégez­ni. (MNL OL К 255-1904-XII-797. A belügyminiszter átirata a pénzügyminiszter részére. 1904. márci­us 2.) - Az összeírás végrehajtásáról a városokban a polgármester, a községekben a körjegyző, illetve az elöljáróság kötelessége volt gondoskodni. Az adószámviteli alkalmazottak munkájára főleg az adóra, a ház- és földbirtokra vonatkozó adatok kiderítésénél számítottak. (MNL OL К 255-1904-XII-797. PM. Körrendelet. 1904. március 7.) 231 Kiadványok és sajtótermékek postai forgalmazásának tiltását lásd még: MNL OL К 27.1903. november 23./4.; december 4У7.; december 13-/5.; r904- január 23./3.; január 30./7.; március 13./11.; május 31./7.; július 1./5.; szeptember 8./10.; 1905. február 8У7.; március 18./11. 232 Lásd még: MNL OL К 27.1903. november 18. 2./36.; 1903. november 23. 3./10.; 1903. december 31. 9./21.; 1904. január 9.10./30.; 1904. január 23.12./16.; 1904. január 26.13./4.; 1904. február 14.16./6.; 1904. már­cius 13.19./5.; 1904. március 13.19У27.; 1904. április 13. 23./5.; 1904. szeptember 8. 34./36.; 1904. szeptem­ber 22.35./3.; 1904. október 9.38./1.; 1904. október 24.41./2.; 1904. december 10.45У25.; 1905. február 14. 53Л­494

Next

/
Thumbnails
Contents