Soós László (szerk.): Magyar Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1867-1918. A Khuen-Héderváry és a Tisza kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei - A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 56. (Budapest, 2018)
2. kötet - B. Tisza István kormányának jegyzőkönyvei
4- (41-) 1903• november 28. i. A tartalékosok és póttartalékosok behívásáról tényleges katonai szolgálatra'27 A honvédelmi miniszter a tartalékosoknak és póttartalékosoknak béke idején tényleges szolgálattételre kivételes visszatartásáról, illetve behívásáról szóló 1888. évi XVIII. törvénycikk alkalmazásba vétele iránt a minisztertanács folyó évi november 23-án tartott ülésében tett előterjesztése kapcsában és a közös hadügyminiszter úr kiküldötteitől vett szóbeli értesülése alapján a következőket jelenti: A Keleten - különösen Törökországban - legújabban felmerült események katonai-politikai szempontból elkerülhetetlenül szükségessé teszik, hogy a Hadsereg - habár csak rövid időre is, és így január havában is - mindennemű gyengítéstől megóvassék. Ennek következtében a felelős hadügyi kormány óhaja oda terjed, hogy 1. A kivételes tényleges szolgálatra igénybe veendő póttartalékosok már január első napjaira behívassanak, és az e célból szükséges intézkedések - már tekintettel a be- hívandók érdekeire is - minél előbb megtétessenek. Ezen kívánalomtól a hadügyi vezetőség csakis azon esetben állhatna el, ha a belpolitikai helyzet zavarait ezen intézkedés korábbi publikálása nagymértékben növelné. Póttartalékosoknak januárra leendő behívása esetében fegyvergyakorlatra kötelezetteknek január havára tervezett behívása természetesen elesnék. 2. A megszállott tartományokban és Dél-Dalmáciában - tekintettel ezen tartományok katonailag negymérvben exponált helyzetére - nem csupán a lovas fegyvernemeknél, hanem az összes csapatoknál póttartalékosok helyett a tartalék első évfolyama vétessék igénybe. A honvédelmi miniszter úr felelőssége érzetében kéri tehát a minisztertanács felhatalmazását, hegy a hadügyi vezetőséget a magyar kormánynak ezen intézkedések megtételéhez való hozzájárulásáról értesíthesse, a Honvédségnél pedig a szintén szükséges hasonló intézkedéseket megtehesse. A fentiekhez a maga részéről még azon kérést fűzi, tenné a minisztertanács megfontolás tárgyává, hogy az ily módon erősen sújtott és időközben megnősült póttartalékosok családjai (ti. felesége és gyermekei) nem volnának-e - az 1882. évi XI. te.'28 analógiájára - a kivételes tényleges szolgálat tartamára legalább némi anyagi támogatásban részesíthetők. A minisztertanács következőleg határozott: i. Tekintettel arra, hogy a belpolitikai helyzet nem változott, a minisztertanács az i. pontban foglalt kívánalomhoz hozzá nem járulhat és megmarad előbbi álláspontja mellett. 127 128 127 Lásd még: MNL OL К 27.1903. december 4./23.; 1904. május 31748.; május 31./49.; május 31./50.) 128 1882. évi XI. törvény. A mozgósítás esetén behívott állandóan szabadságoltak, tartalékosok, póttartalékosok honvédek, s egyéb jogosultak gyámolító nélküli családtagjainak az 1880. évi XXVII. törvény 5. §-a alapján nyújtandó segélyezésről. Törvénytár, 1882-1883.19~Z1453