Soós László (szerk.): Magyar Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1867-1918. A Khuen-Héderváry és a Tisza kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei - A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 56. (Budapest, 2018)
1. kötet - Bevezető tanulmány - A. Gróf Khuen-Héderváry Károly kormánya 1903. június 27-1903. november 3. - Kísérlet az obstrukció letörésére és a Szapáry-féle vesztegetési botrány hatása
I Az osztrák politikai körökben, némi túlzással a néhai Kállay Béni közös pénzügyminisztert hibáztatták azért, hogy a horvát bán kormányfői kinevezése érdekében közbenjárt az uralkodónál. Kállay Bénin kívül, a bécsi udvarban kedvelt Khuen-Héderváry Károly kormányalakítását az is segítette, hogy a király sokkal jobban megbízott a posztját két évtizeden át sikeresen betöltő bánban, mint Tisza Istvánban. A válság kialakulásáért a Szapáry-féle vesztegetési ügy kipattanását követően a pártja élére visszatérő Kossuth Ferencet okolták, aki a parlamentben mondott beszédével azokat is visszavitte az obstrukciót folytatók táborába, akik addig betartották a kormányfővel kötött megállapodást. A budapesti kormányválság a két parlament közötti viszonyt is tovább rontotta. Az osztrák parlamentben augusztus elejére már minden intézkedést megtettek annak érdekében, hogy a két ország között létrejött gazdasági kiegyezési megállapodást megtárgyalják, és az obstrukciót folytató ifjú csehek ellenére az erre vonatkozó törvényt a képviselők elfogadják. A parlamenti munkát és az együttműködést megbénító magyar követeléseket - a közös ügyek intézése, ennélfogva a birodalmi érdekek elleni - erőszakos cselekedetként kommentálták. Egyre népszerűbb jelszó lett a „Los von Ungarn!”, hívei mind politikai, mind gazdasági téren az azonnali szétválás minden reális alapot nélkülöző vágyát hangoztatták. Amikor 1903. augusztus 5-én este Khuen-Héderváry Károly vonatra szállt, mindenki sejtette, hogy a magyar politika élet fontos kérdéseiről már nem a képviselőház épületében, hanem Bad Ischl-ben fognak tárgyalni és a kormányfő személyéről döntést hozni. A Szabadelvű Párton belül a többség már elismerte, hogy a miniszterelnök helyzete tarthatatlanná vált, pedig a tagság tőle remélte a parlament munkaképességének és a párt egységének helyreállítását, valamint - az uralkodóval és az udvari körökkel fennálló kiváló kapcsolatai révén - engedmények kijárását.'32 A békés kibontakozáshoz elengedhetetlennek tartották, hogy a párt különböző csoportjai végre egységesen a leendő kormány mögé álljanak. Kormányfő-jelöltben pedig nem volt hiány. A kormánypárt többsége, a nemzeti követelések mellé álló Apponyi Albert megbízásának nem sok esélyt adott, de az egység érdekében a kormányban való részvételét elengedhetetlennek tartották. A kormányfői posztra inkább Széli Kálmánt, Andrássy Gyulát vagy Csáky Albint tartották esélyesnek, de a volt Nemzeti Párt tagjai körében Wekerle Sándor neve is felmerült. A magyar miniszterelnök Bécsbe vitt lemondó nyilatkozatában távozásának okát így indokolta: „Felséged hű magyar kormánya az ország szükségleteinek kielégítésére legsürgősebb törvényjavaslatokat az által vélte az országgyűlés által elfogadtathatni, hogy az újonctörvény javaslatban csak a rendes létszámot vette volna igénybe, ez alapon remélvén az ellenzéket - mely a nagyobb létszám miatt gátolta meg a törvényhozás rendes menetét - álláspontjának elhagyására bíztatni. Ez a feltevés azonban nem vált be, sőt a múlt hó 31-iki képviselőházi ülésben az ellenzéknek még azon része is merev ellenállást jelentett be, mely az obstrukciót a kormányzattal történt legkegyelmesebb megbízásunk 132 132 Tisza István még augusztus 5-én is így vélekedett: „Khuennek a békés megoldás minden eszközét meg kell próbálnia, de ha nem megy a dolog, éppen ő az az ember, aki a harcot is sikerrel fogja felvehetni.” (OSZK Kézirattári Növedéknapló 1948. év 24. sz. Tisza István levele Werner Gyulához. Geszt, 1903. augusztus 5.) 45
