Soós László (szerk.): Magyar Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1867-1918. A Khuen-Héderváry és a Tisza kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei - A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 56. (Budapest, 2018)

1. kötet - Kormányzati tevékenység a minisztertanácsi jegyzőkönyvek tükrében - Pénzügyminisztérium

A magyar kvótabizottság 1904. június 14-én tartott harmadik ülésén egy ellenszava­zattal elfogadta a bécsiek határozatát, és egyben felhatalmazta az elnököt a kvótára vo­natkozó egyezmény megkötésére. Költségvetés, államháztartás A törvényhozást érintő politikai események a pénzügyi kormányzás normális menetét is negatívan befolyásolták. A közszolgáltatások teljesítése területén jelentkező hiányossá­gok következtében az államháztartás egyensúlyának fenntartását a kormány csak kise­gítő intézkedések meghozatalával - mint például az állami beruházások visszafogásával - érhette el. Az éves állami költségvetés kidolgozása,"97 illetve parlamenti jóváhagyása, az 1903. év folyamán bekövetkezett költségvetésen kívüli állapot következtében eltért a korábbi évek gyakorlatától. Az 1897. évi XX. törvény értelmében a pénzügyminiszter az állami költségvetés előirányzatát minden évben olyan időpontban köteles előterjeszteni, hogy annak országgyűlési tárgyalása az év végéig befejezhető legyen. Ezzel szemben az 1903. évi költségvetést a szükséges átdolgozás után az országgyűlés - a részletes tárgyalás mel­lőzésével - csak a kormány javaslata és a Pénzügyi Bizottság jelentése alapján, az 1904. évi V. törvénnyel fogadta el. Az 1904. évi állami költségvetés összeállításánál a kormány azt az eljárási módot vá­lasztotta, hogy az 1904. évi előirányzatot csak az 1903. évi állami költségvetésről szóló törvény 1904. április 2-ai kihirdetése után terjesztette az országgyűlés elé. Az 1904. évi költségvetés szabályszerű életbe léptetésére is az alábbi bonyolult módon kerülhetett sor: az 1904. év első hat hónapjában viselendő közterhekről és fedezendő állami kiadásokról szóló 1904. évi IV. törvény;1'98 az 1904. év első hat hónapjában viselendő közterhekről és fedezendő állami kiadásokról szóló 1904. évi IV. törvény hatályának az 1904. augusztus hó végéig való kiterjesztéséről szóló 1904. évi XV. törvény; továbbá az 1904. évi állami költségvetésről szóló 1904. évi XXI. törvény."99 (1904. március 13./13., április 11./8., má­jus 31./11., június 14./37., július 26./1., december 2./6.) Ezen kívül a minisztérium munka­társai 1904 októberében elkészítették az 1905. évi állami költségvetés tervezetét, de ezt az előterjesztést a Tisza- kormány időszakában sem az Országgyűlés Pénzügyi Bizottsága sem a képviselők nem tárgyalták meg.1200 (1904. szeptember 22У7., október 13./7.) Ezért a minisztertanács határozata alapján az egyes tárcák vezetői az államháztartás 1905. évi «97 Az 1903. évi költségvetés kidolgozásának előkészítéséről lásd: MNL OL P 91516. cs. Lukács László pénz­ügyminiszter feljegyzése Széli Kálmán miniszterelnök részére az 1903. évi költségvetés tárgyában. 1902. június 21. (MNL OL К 27.1903. november 23./5., december 4./9., 1904. szeptember 22У1. 1198 Szentesítve: 1904. március 29. Becs. 1199 MNL OL К 2-1904-AXV-2-73. A Pénzügyi Bizottság általános jelentése az 1904. évi állami költségve­tésről. 1904. június 17. - A törvényjavaslatot a kormány 1904. május ю-én terjesztette a képviselőház elé. (MNL OL К 255-1904-12. t-2928. A miniszterelnök leirata a pénzügyminiszter részére. 1904. augusz­tus 29.) Az 1904. évi költségvetésről szóló törvényt az uralkodó 1904. augusztus 26-án szentesítette. Az Országos Törvénytárban megjelent 1904. augusztus 30-án. 1200 A pénzügyminiszter az 1905. évben az alábbi többletköltséggel számolt: közösügyi költségre 1578 000 ko­rona, Horvát-Szlavónországok beligazgatási szükségleteire kétmillió korona, államadósságra 4,5 millió korona, népoktatási törvény módosítása során hárommillió korona, csendőrség létszámának emelése és il­letmények növelésére 2,5 millió korona. (MNL OL К 26-1910-XLI-2789. A pénzügyminiszter felter­jesztése a miniszterelnök részére az 1905. évi költségvetésről. 1904. június 19.

Next

/
Thumbnails
Contents