Soós László (szerk.): Magyar Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1867-1918. A Khuen-Héderváry és a Tisza kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei - A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 56. (Budapest, 2018)

1. kötet - B. Gróf Tisza István kormánya 1903. november 3-1905. június 18. - Tisza István ügyvezető kormány élén

nyilvánvaló volt, hogy Tisza István a házszabályok módosításához nem nyerte el a választásra jogosultak támogatását. Az addig igazolt képviselők névjegyzékét a parlamentben 1905. március 8-án hagyták jóvá.939 A végleges adatok szerint a 413 választókerületben elért eredmények alapján a Szabadelvű Párt 161, a Disszidensek 27, az Újpárt 13, a Néppárt 25, a Függetlenségi Párt 164, a román jelöltek 8, a szlovákok 1, a szerbek 1, a Demokrata Párt 2, a szocialisták 1, a pártonkívüliek 10 mandátumot szereztek.94“ Az ország népességének csupán 6%-át kitevő, 1 056 818 polgár számára nyílt lehetőség arra, hogy a szavazáson véleményt nyilvánítson.941 Az a jelentős mandátumvesztés, amelyet a Szabadelvű Párt ezen a választásokon elszenvedett, tarthatatlanná tette a Tisza-kabinet helyzetét. Az 1905. január 27-én teljes létszámmal megtartott minisztertanácsi ülés jegyzőkönyvében a választással foglalkozó napirendi pontnál csak az alábbi egy mondat szerepel: „A miniszterelnök úr jelentést tevén a képviselő-választások eredményéről, mely szerint a kormánypárt kisebbségben maradt, a minisztertanács a miniszterelnök úr indítványára elhatározta, hogy a kormány adja be lemondását.”942 A lemondásról szóló előterjesztéssel a kormány minden tagja egyetértett.

Tisza István ügyvezető kormány élén.

Az Osztrák-Magyar Monarchia történetében megrendezett választáson magyar kormánypárt először szenvedett vereséget. Az ellenzék fel volt készülve a győzelemre, de ilyen nagy mértékűre csak a legfanatikusabbak számítottak.943 A Függetlenségi Párt helyiségében Kossuth Ferenc és Apponyi Albert köré összegyűlt képviselők egyetértettek abban, hogy Tisza István bukott ember, de koalíciós kormány megalakítására nincs esély.944 Kizártnak tartották, hogy az uralkodó negyvennyolcas alapon álló politikust bízzon meg kormányalakítással, amikor még az önálló vámterület gondolatával sem ké939 Az 1903. évi február hó 15-ére hirdetett országgyűlés képviselőházának naplója. I. köt. 4. országos ülés. 1905. március 8. - A kérvénnyel megtámadott és kifogásolt mandátumok száma 86. Ezek közül a Kúria hat mandátumot (Gagern Miksa, Egry Dezső, gr. Teleki Domokos, Enyedi Lukács, Baross János, Dániel Tibor) semmisített meg. (MNL OL К 2-AI-3-20.)

940 Évkönyv 1905,1906. 420-422. - Az 1901. évi országgyűlési választás adatai: Szabadelvű Párt 277, Néppárt 25, Függetlenségi Párt 79, Ugron-párt 13, szlovák nemzetiségi 4, szerb nemzetiségi 1, pártonkívüli 13 mandátum. - Tisza István Budapesten, a belvárosban szerzett mandátumot Andrássy Gyula ellenében. A miskolci kerületben viszont nem szerzett mandátumot.

941 A választási részvétel némileg 70% alatt maradt. A Függetlenségi Párt a mandátumok 40%-át, a Szabadelvű Párt 38%-át szerezte meg. (Boros-Szabó, 1999.145-146.; Pál, 2016.1.)

942 MNL OL К 27.1905. január 27.50./19.

943 Ivánka Oszkár a választási győzelem után ezeket írta Károlyi Sándornak: „Mi lesz most, hogyan és hová fognak a dolgok fejlődni, senki nem tudja. Az általános eredmény annyira váratlan és úgy, hogy a győzteseket is megdöbbenti. A vezéreket is alig látni, úgy látszik, szándékosan visszahúzódtak gondolkodni és tervezni. Napok fognak elmúlni, még az emberek felocsúdnak, és a jövő képe valamennyire kiformálódik. Most Széli is itt van, de ő is tanácstalan.” (MNL OL P 389 2. cs. 49. sz. Ivánka Oszkár levele Károlyi Sándor részére. 1905. január 28.)

944 Egyetértés, 1905. január 28. Az ellenzéki táborból. — Apponyi Albert értékelése: „Tisza István épp annyira meg volt győződve a maga igazáról, mint mi a magunkéról. Nemcsak számszerinti eredményt várt és kívánt a választásoktól, hanem erkölcsi sikert és igazolást is, lesújtó elitélését az obstrukciónak a választóközönség által. [...] azok a nemzeti igények, amelyek érdekében az obstrukció folyt, közel állottak a nemzet lelkületéhez, annyira, hogy maga az obstrukció nem váltott ki belőle erős ellenérzést.” (Apponyi, 1934. I44-HJ-)

247