Soós László (szerk.): Magyar Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1867-1918. A Khuen-Héderváry és a Tisza kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei - A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 56. (Budapest, 2018)

1. kötet - Kormányzati tevékenység a minisztertanácsi jegyzőkönyvek tükrében - Kereskedelemügyi Minisztérium

hoz először az osztrák-magyar közös álláspont elfogadására volt szükség. Ezen kívül lejárati időhöz nem kötött és egyoldalú tarifakötéseket tartalmazó szerződések voltak érvényben öt (Franciaország, Kína, Egyiptom, Korea, Sziám), továbbá egy évi felmondással kilenc (Dánia, USA, Görögország, Nagy-Britannia, Libéria, Hollandia Perzsia, Svédország, Norvégia), valamint félévi felmondással két állammal (Mexikó, Spanyolország).

Már a Bánffy kormány 1898. április 20-án törvényjavaslatot terjesztett elő, amely szerint a vám- és kereskedelmi szövetség IV. cikkében szerepeljen, hogy „a két kormány arra kötelezi magát, hogy tárgyalásokba bocsátkozik egy új általános vámtarifa megállapítása iránt és azt közös egyetértéssel legkésőbb az 1902. év végéig létre fogják hozni.” Az előterjesztés nem került a parlament elé, ezért erről a kérdésről az 1899. évi XXX. törvény intézkedett, amelynek 3. §-a „utasítja a kormányt, hogy a vámügyi és a kereskedelmi szövetség létesítése végett, oly célból, hogy az idegen államokkal kötendő kereskedelmi szerződésekben az ország érdekei kellőleg érvényre juttassanak, a tárgyalást a cs. kir. osztrák kormánnyal legkésőbb 1901-ben indítsa meg.” Továbbiakban a törvény elrendeli, hogy a „külfölddel megkezdendő tárgyalások előtt az autonóm vámtarifa új autonóm vámtarifával helyettesítendő, mely mindkét állam mezőgazdasági és ipari érdekeit egyaránt védi.”432 E határozat teljesítése érdekében a Széli kormány 1899. év végén elindította az új vámtarifa kidolgozásához szükséges előmunkálatokat: jelentést kért az összes kereskedelmi- és iparkamara, gazdasági egyesület, valamint egyéb kijelölt szaktestületektől, és 1901 szeptemberében megkezdte a tárgyalásokat az osztrák kormánnyal.

Az osztrák-magyar tárgyalások menetét befolyásolta, hogy Európában általánossá vált az a politikai irányzat, amely nem tartotta elégségesnek a gazdaság addigi védelmét, ezért mind az ipar, mind a mezőgazdaság érdekében védővámok felállítását látta szükségesnek. A magyar mezőgazdaság elsőrendű érdeke volt, hogy a belső piac mellett az osztrák részesedést is minél nagyobb mértékben megőrizze, illetve növelje. A mezőgazdasági termékek vámtételének megállapításánál figyelem kellett venni az ipar érdekeit is, hogy megkönnyítsék a hazánkban hiánycikknek számító nyersanyagok behozatalát. A mező- gazdaság védelmében kényszerült rá a magyar kormány arra, hogy Ausztria ipara a viszonosság elve alapján hazánkban is előnyöket élvezhessen. 1902. december 31-én Ernst Koerber osztrák és Széli Kálmán magyar miniszterelnök aláírta az új vám- és kereskedelmi szövetség megújításáról szóló egyezményt, amelyben a vámtételeket a magyar mező- gazdaság számára kedvezően emelték meg. Ezt a megegyezést Matlekovits Sándor, a korszak nagy tapasztalatú gazdasági szakembere így értékelte: „Az osztrák-magyar vámterület autonóm vámtarifája, [...] a közös vámterület különböző érdekeit hozza összhangzásba, és a német birodalom által inaugurált elzárkózási rendszerrel szemben védekező helyzetet akar teremteni. Ez a vámtarifa tehát a közös vámterület agrár- és iparérdekeit hozza kölcsönös összhangzásba, és védekezik elsősorban Németország vámpolitikája ellen, és azon visszahatással számol, melyet a német vámpolitika a többi európai államokban fog előidézni.”433 A budapesti képviselőház közgazdasági bizottsága jóváhagyta és elfogadásra javasolta az osztrák és a magyar miniszterelnök megállapodását a

432 MNL OL К 2-AXTV-2-31. sz. Az osztrák-magyar vámterület autonóm vámtarifájáról szóló törvényjavaslat indoklása. 1903. január 28. (Lásd még: Láng, 1904. 402-478.)

433 Az Újság, 1905. június 15.

124