Szőcs Tibor: Damus pro memoria-oklevelek - A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 54. (Budapest, 2017)
A "damus pro memoria" oklevéladás (előtanulmány)
A „Damus pro memoria" oklevéladás 21 bíró 1236. évi levelében is.51 Használta a „memoriális oklevél" kifejezést Tomaj nembeli Dénes nádor is (1238),52 de csak egy másik, tartalmilag átirt oklevélre utalt ekkor, és nem tudjuk, hogy az milyen intitulációt és promulgációt tartalmazott - egyáltalán, milyen alapon nevezte az oklevelet így. Ebben az időben tehát nem volt szükség a később általános, „emlékezetre" utaló közzététel-formulára ahhoz, hogy egy kiadványt memoriálisnak nevezzenek - tulajdonképpen nem is egyértelmű, hogy a fenti oklevelek esetén mi alapján használták ezt a kifejezést, és hogy tudatos, valamiféle oklevélkategóriát jelölő szóhasználat volt-e egyáltalán, vagy csak egy esetleges megfogalmazás. Emellett az is feltűnő, hogy a királyi kancellária ekkor még nem használta ezt a kifejezést (ugyan a megállapítás súlyát csökkenti, hogy az ekkor kiállított diplomák nagy részre elpusztult, de mivel a királyok jóval nagyobb számban adtak ki oklevelet, mint az egyes nádorok, országbírók vagy a hiteleshelyek, ezért a kontraszt mégis szembetűnő). Tudomásunk szerint IV. Béla 1252. évi levelében nevezi először memoriálisnak egy saját korábbi kiadványát - mivel azonban a hivatkozott oklevél elveszett, ezért annak a formai jegyeiről sincsen tudomásunk.53 Az 1250-es évekre már az is jellemző lett, hogy más, nem királyi kiállítók azt a kiadványt tartották memoriálisnak, amelyben megjelent a „damus pro memoria" promulgáció.54 Maga a „damus pro memoria" kifejezés az 1240-es évek végétől mutatható ki először biztosan.55 Ebben a diplomatikai környezetben bukkan fel tehát a szintén memoriálisnak nevezett, intituláció nélküli DPM-ok- levél. Az első bizonyosan datálható példánya 1252-ből való. Mivel a „memoriális" névvel illetett okirattípus is csak az 1230-as években jelent meg, akkor még a jól ismert promulgáció nélkül, és a műfajt elnevező bevezető szavak csak az 1230-as (?), 1240-es évek végén bukkannak fel, ezért kimondhatjuk, hogy az intituláció nélküli DPM-műfaj születése az 1240-1250-es évek fordulójára tehető. Mind a „memoriális" oklevélnév, mind a DPM-promulgáció a nem királyi kiadványokban jelent meg először, és az első ismert DPM-oklevelek sem kirá51 Köbölkúti Péter alnádor: „ad confirmacionem ... literas nostras sub sigillo nostro dare ius- simus memoriales", a promulgáció: „presentibus notum fieri volumus et futuris, quod" HO VIII. 30-31., RP 37. sz.; győri káptalan: „literas presentes sigilli capituli nostri munimine roboratas concessimus memoriales", a promulgáció: „vestra nouerit universitas, quod" PRT I. 747.; Gyula országbíró: „concessimus presentes litteras nostras memoriales", a promulgáció: „significamus, quod" HO VI. 34-35. 52 RP 57-58. sz. 53 MESI. 395., vö. RA 965., 978. sz. 54 Esztergomi káptalan (1256): HO VI. 87-88.; budai káptalan (1256): Zichy I. 11.; Ciprián sá- rosi ispán (1257 körül, a keletre ld. Zsoldos: Archontológia 189.): CDSlov II. 290.; fehérvári káptalan (1258-ban egy 1256. és 1257. évi oklevelére utalva): PRT II. 303-305.; győri káptalan (1248-1260 között, keletre vö. RP 123. sz.): Kubinyi: ÁkO 39. 55 Zobori konvent (1247): CD IV/1. 477; egri káptalan (1251): HO VI. 61.; a fennmaradt oklevelek között nem sikerült a nyomára bukkanni a vasvári káptalan állítólagos 1236. évi oklevelére, amely szintén alkalmazza ezt a promulgációt: CD VII/5. 251. Az almádi konvent 1204-1235 közé datált oklevele (ÁÚO1.346.) az írásképe alapján egészen biztosan későbbi, az 1260-80-as évekből való (vö. DF 206997). A váradi káptalan 1250-re datált kelet nélküli levele (CD IV/2. 70.) szintén az 1280-as évekből való (vö. DL 56592.).
