Szőcs Tibor: Damus pro memoria-oklevelek - A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 54. (Budapest, 2017)
A "damus pro memoria" oklevéladás (előtanulmány)
A „Damus pro memoria" oklevéladás (előtanulmány) A magyar okleveles gyakorlat egészét jól ismerő Borsa Iván a középkori iratokat (okleveleket) Szentpétery Imrétől eltérően két nagy csoportba sorolta be. Az egyik nagy irattípus szerinte az, amelyben a kibocsátó megnevezte önmagát (tehát az oklevélben volt intituláció), a másik nagy iratcsoport pedig - értelemszerűen - az, amelyik nem tartalmazott ilyet. Ez utóbbihoz sorolandók az inkább csak a késő középkorra jellemző számadások, leltárak, összeírások.13 Mindezeken belül speciális helyet foglal el az a csoport, amely formai és tartalmi jegyei alapján az intitulációt tartalmazó kiadványok közé sorolható, ennek ellenére éppen e tipológiai jegy terén tér el az ide tartozó oklevelektől: mégsem tünteti fel a kibocsátó nevét és titulusát.14 Az oklevél „hagyományos" felosztása alapján az intitulatio közvetlenül a nyitófohász (invocatio) után következik,15 de a magyar okleveles anyagban a 13. század első felétől kezdve a fohászkodás gyakorlatilag elmaradt. így a késő középkorig, sőt, azon túlnyúlóan is, az intitulált oklevél általában a jól ismert „Nos..formulával kezdődött (esetleg rögtön a névvel), jelezve, hogy ki az iromány kiadója.16 Azonban az említett speciális oklevélcsoport esetében a kiadó feltüntetése helyett rögtön a promulgatio („közzététel", „kihirdetés") nevezetű oklevélrésszel, azon belül is a „Damus pro memoria" vagy „Datum pro memoria" („Emlékezetül adjuk", „Emlékezetül adatik") szavakkal kezdik a levelet, és később sem jelölik meg a kibocsátót. Ezen típusba tartozó okiratokat a továbbiakban „damus pro memoria-oklevélnek" vagy rövidítve csak DPM-oklevélnek fogjuk nevezni. A DPM-stílusnak a diplomatikai szakirodalomban sincsen bevett elnevezése. Általában szintén „Damus/Datum pro memoria" oklevélnek, vagy általánosabban „Datum pro memória-kezdetű" oklevélnek nevezték,17 esetleg megemlítve, hogy a korabeli latin nevük memorialis volt.18 A szakirodalom néhol „damus pro memoria-oklevélnek" nevezi azt a típust is, amelyik tartalmaz in13 Borsa: Irattípusok 28-29. 14 Ld. uo. 29. 15 Ld. pl. Szentpétery: Oklevéltan 19. 16 A „Nos..." kezdetű oklevelek magyarországi elterjedéséről: Szentpétery: Oklevéltan 99. A német és cseh okleveles gyakorlatban való, kb. ezzel egyidejű feltűnése: Redlich: Privaturkunden 123. 17 Kállay: Adalék; Szentpétery: Oklevéltan 100.; Sulitková: III. András 57.; Marsina: XIII. századi oklevelek 46.; Borsa: Irattípusok 29.; Zsoldos: Borsa-tartomány 38.; Hegyi: Marosvásárhely első említése 177, és passim. Sulitková: III. András 57-58.; Borsa: Irattípusok 29. 18
