Erdélyi okmánytár 4. (1360-1371) - Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 53. (Budapest, 2014)
Oklevélkivonatok (1-1046. sz.)
322 1370. február 24—március 18. 813. 1370. február 24. (Bude, in Esto michi) [I.] Lajos király bizonyítja, hogy jóllehet korábbi oklevelével engedélyezte Gyog-i András alvajda fia: néhai István leányainak: Kelnek-i Ladislaus feleségének: Ilonának és Solymus-i Apród (d) Miklós fia: Balázs jegyesének (sponsus): Katalinnak, miszerint az őket megillető leánynegyedet természetben (in specie) kérhessék ki apjuk birtokaiból, most, miután e leányok és a nevezett néhai András alvajda [fia: András] fiai: János, Imre, Tamás és András, András [alvajda] fia: László, továbbá e László fiai: Mihály, László és Demeter, valamint Lukács fia: István Gyog-i nemesek között a fenti ügyben per indult, s ez jelenléte elé került, ahol a leányokat az erdélyi káptalan ügyvédvalló oklevelével az említett Apród (d) néhai Miklós fia: István, a másik felet ügyvédvalló levél nélkül a nevezett László fia: Mihály képviselte, e kegyét visszavonja és oklevelét érvényteleníti, mivel annak kibocsátásakor nem emlékezett arra, hogy az azt megelőző oklevelében már biztosította a Gyogh-i nemeseket afelől, hogy [András alvajda fia:] néhai István leányait nem fiúsítja, és leánynegyedüket sem kell birtokban kiadják. Minthogy azonban Ilonát és Katalint sem akarja teljesen kisemmizni (exheredari), az ítélőszékén részt vevő főpapokkal és bárókkal úgy döntött, hogy a felek között létrejött és másik oklevelébe foglalt egyezség értelmében, hogy [a Gyog-iak] május 1-jén (in oct. Georgii mart.) hitbér és jegyajándék címén márkánként négy arany Ft-tal számolt 50 márkát, Balázs és jegyese perköltségei fejében pedig 150 arany Ft-ot vagy annak megfelelő készpénzt fizessenek az erdélyi (Albensis) káptalan előtt, az összeg kétszereződésének terhe alatt. Ugyanitt és ugyanilyen feltételek mellett tartoznak július 1-jén (in oct. Nat. Ioh. bapt.) kifizetni a leánynegyedet is, miután a királyi emberek, fogott bírák és a káptalan tanúbizonysága e napon az egyezséglevélben előírt módon megejtette a birtokok becsűjét. (H. G.) Eredeti, hártyán, hátlapján befuggesztett felségpecsét nyomával, Draskovich cs lt: Archivum maius, fasc. 61, nr. 1 (DF 233398). 814. [1370 körül?], [február-március] (in Bathor, f. IV. p. Invocavit) Bereck Thasnad-i vikárius és Kwy-i kanonok bizonyítja, hogy Petheniahaza faluból való János nemes és jobbágyai háromévenként fizetendő dézsmájukat Bathor-ban neki személyesen lerótták. — Hátlapján, azonos kéz írásával. Pro Iohanne nobili de Petheniahaza ac suis iobagio- nibus de eadem pro decimali solutione triennali ipsorum, expeditoria. (H. G.) Eredeti, papíron, hátlapján rányomott mandorla alakú pecsét töredékeivel, Kállay cs lt: DL 56604. Eves kelte hiányzik, írása a XIV. század második felére mutat, ahogy az 1362. július 7-én kelt hasonló tárgyú nyugtatvány léte (165. sz.), és a forrásokban 1360 és 1381 között említett Petneházi János előfordulása is (vö. C. Tóth Norbert: Szabolcs megye működése a Zsigmond-korban. Nyíregyháza, 2008. 203). Közelebbről a szerémi székből áthelyezett Demeter erdélyi püspök (1368-1376) lehetett az a főpap, aki a bizalmi jellegű helynöki tisztséget a kői (szerémi) káptalan tagjával töltötte be. (Az itt említett Bereck azonos lehet Demeter püspök 1370. július 17- én említett ügyvédjével [869. sz.], és talán a későbbi szatmári főesperessel [1383-1388].) Gyanúnkat megerősíti, hogy 1363 és 1377 között nem ismerjük a Meszesen túli helynökök nevét. Gyengíti azonban a fenti érveket, hogy a Meszesen túli vikáriust csak 1396 után nevezték tasnádinak. 815. 1370. március 18. (in Kene, f. II. p. Oculi) Bemolth-i Pál magister, Zolnuk vármegye alispánja és szolgabírái bizonyítják, hogy kiküldöttjük: Veruelg-i Lukács fia: István igaznak találta Daba-i Bekus-nak azt az állítását, hogy a Kolos vármegyei Nadasd-i
