Zsigmondkori oklevéltár XI. 1424 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 49. Budapest, 2008)
1424
1424. január 7. 33 szébe, amely őt az ország szokása szerint leánynegyedi jogon illet meg. Ezért kéri a konventet, hogy küldjék ki tanúbizonyságukat, akinek jelenlétében az alvajdai emberek egyike vezesse be a birtokok negyedrészébe Honát és azt iktassa részére. Az esetleges ellentmondókat idézze meg jelenléte elé alkalmas időpontra, majd tegyenek jelentést. Kijelölt alvajdai emberek: Blasius de Zengel, Jacobus, Petrus de Kecheth, Thomas de Zylvas, Petrus f. Johannis de Estyen, Stephanus de Thek, Petrus f. Johannis de Kodor. Papíron, zárópecsét nyomával. DL 27154. (KKOL Cista Comitatuum, Doboka A-33.) - A hátlap jobb szélén a konvent feljegyzése, miszerint Zylvas-i Tamás vajdai és Mihály testvér konventi ember vízkereszt nyolcada utáni 2. nap (jan. 14.) az eljárást ellentmondás nélkül lefolytatta. Alatta azonos kéztől: in nomine Domini. 18 Jan. 7. (f. VI. p. epiph.) A vasvári káptalan előtt Bodugazzonfolva-i László fia: Baltyzar - Radoh-i Lukács fia: Balázs fiai: István és Miklós, valamint saját fia: László nevében, akiknek az anyja az ő felesége, Zenthmyhal-i Bagói (dictus) Miklós leánya: Sára - tiltakozott, hogy noha korábban Ferenc Zalawar-i apát Sárát az anyaszentegyház törvényei szerint frater-éhez, Balázshoz adta hozzá, később az apát ismeretlen okból, lelke kárára Sára Zala megyei Zenthmyhal, Mol- nary, Zerdahel és Nyrkuth birtokokban lévő részeit a zalai konvent levelével Sára asszony tudtán kívül frater-einek örökíttette el Sára és fiai jogsérelmére. Ezért eltiltja Ferenc apátot e birtokrészek elörökítésétől és kezelésétől, Sárát eladásától, zálogba bocsátásától és elidegenítésétől, mindenki mást pedig - különösen Soko- rod-i Bertalant, Radoch-i Mihályt és Tamást, Therpen-i Ferencet - elfoglalásától, birtoklásától, megvásárlásától, zálogba vételétől, iktatásától, illetve, hogy magukat ezekbe bevezettessék, és ezeknek ellent is mond. Papíron, a hátlapon pecsét nyomával. DL 67764. (Tallián cs.) 19 Jan. 7. (in Gyarmath, 2. die epiph.) Naadasd-i Miklós, Nana-i István országbírónak a Garai Miklós nádor által Nógrád és Hont megyék nemessége részére in proximo Gyarmath falu mellett tartott közgyűlésre kiküldött bírságszedője emlékezetül adja, hogy miután a királyi és a fehérvári káptalan embereivel lefoglaltatta ura részére Inyn-i László fia: János birtokrészét a lakatlan Pryklek prédiumban minden haszonvételével - különösen erdőkkel, rétekkel, ligetekkel, szántóföldekkel - együtt azon 6 márka bírság 4 márkát kitevő bírói része fejében, amelyben korábban Inyn-i Jánost elmarasztalták a királyi kúriában néhai Perényi Péter országbíró perhalasztó levele értelmében, ugyanő idéző- és perhalasztó, valamint a sági konvent válaszlevelében foglalt ügyben Gyarmath-i Balázs fia: Miklós mester és fia: Kelemen ellenében, mivel végső válaszadásra nem jelent meg, akkor Prybel-i Miklós fia: János fiai: Demeter és Miklós e birtokrészt magukhoz váltották a négy márkáért, ami ellen sem Inyn-i János, sem a prédium többi szomszédja nem tiltakozott. Ezért a birtokrészt a készpénzben átvett négy márka bírság fejében a királyi és káptalani emberrel Demeternek és Miklósnak adja át és iktatja mindaddig történő birtoklásra, amíg a megváltásra jogosultak ugyanennyiért ki nem váltják tőlük. Papíron, szöveg alatt gyűrűspecsét nyomával. DL 98024. (Acta post advocatos 82-30.)