Kádár János első kormányának jegyzőkönyvei 1956. nov. 7–1958. jan. 25. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 48. Budapest, 2009)

6. 1956. november 19.

1956. november 19. MT ülések jegyzőkönyvei A kormány megbízta Kádár Jánost, Apró Antalt, Marosán Györgyöt, Rónai Sándort és felkérte Dobi Istvánt, a Népköz- társaság Elnöki Tanácsának elnökét, hogy az érkező delegá­ciókkal tárgyaljanak. 2. Rónai Sándor kereskedelmi miniszter jelentést adott a kormánynak külkereske­delmi helyzetünk alakulásáról, valamint javaslatot tett a Szovjetuniótól és a népi demokratikus országoktól kért áru és pénzügyi segély összegére vonatkozóan. A kormány úgy határozott, hogy ezeket a kérdéseket a kor­mány döntése előtt gondosan meg kell vitatni, és a lehetősé­gekhez képest tartani kell magunkat az előzetesen elfogadott áru- és pénzügyi segély összegéhez. (Kb. 300 millió dollár)* 4 A kormány a gazdasági kérdések gondos előkészítése érde­kében Gazdasági Bizottságot hozott létre a következő össze­tételben: Apró Antal iparügyi miniszter, Kossá István pénz­ügyminiszter, Rónai Sándor kereskedelmi miniszter. A Gaz­dasági Bizottság feladata, hogy megfelelő szakemberek bevonásával a gazdasági jellegű külkereskedelmi és nagyobb külföldi hitelügyi kérdéseket a kormány elé előkészítsen. A bizottság vonja be munkájába Gáspár Sándort, a SZOT elnö­két.5 3. A kormány határozatot hozott, hogy november végén a megyei kormányösz­szekötőket össze kell hívni, tájékoztatást kell kérni eddigi te­vékenységükről, és meg kell határozni további feladataikat.6 A megbeszélést Apró Antal elvtárs készítse elő. 4. A kormány határozatot hozott, hogy a termelőszövetkezetekkel kapcsolatos kérdések (feloszlás, kilépés szabályozása, rendezetlen pénz­ügyi kérdések stb.) rendezésére Dögéi Imre földművelésügyi miniszter és Kossá István pénzügyminiszter készítsen javas­1956. november 25-ei számában közlemény jelent meg, abban azonban a látogatás legfontosabb céljáról, a Nagy Imre-csoport romániai internálásáról kötött egyezményről nem esett szó. 4 A kormány 10014/1956. sz. határozata már 420 millió dollár kölcsön felvételéről szól. A határo­zatot közli: Az MSZMP ideiglenes vezető testületéinek jegyzőkönyvei V. kötet. I. m. 313. 5 A kormány 10012/1956. sz. határozatát a Gazdasági Bizottság felállításáról közli: Az MSZMP ideiglenes vezető testületéinek jegyzőkönyvei V. kötet. I. m. 312. 6 A megyei kormányösszekötők részére 1956. november 24-én tartott értekezlet jegyzőkönyvét lásd: MÓL XIX-A-2-gg 49. d. 58

Next

/
Thumbnails
Contents