Kádár János első kormányának jegyzőkönyvei 1956. nov. 7–1958. jan. 25. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 48. Budapest, 2009)

6. 1956. november 19.

MT ülések jegyzőkönyvei 1956. november 19. 6. 1956. november 19. Jegyzőkönyv a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány [1956.] november 19-i üléséről Jelen vannak:Kádár János, Kossá István, Apró Antal, Dobi István, Marosán György, Rónai Sándor, Dögéi Imre, dr. Münnich Ferenc, Sebes István és Gáspár Sándor, a SZOT elnöke. [Napirend előtt:] Kádár János: Tájékoztatta a kormány tagjait a jugoszláv nagykövettel folytatott tárgyalásokról.1 A kormány a tájékoztatást tudomásul vette és felhatalmazást adott a tárgyalásnak kifejtett álláspontja szerinti folytatására, egyben elfogadta Kádár Jánosnak azon javaslatát, hogy a ha­sonló jellegű tárgyalásokon a kormány néhány tagja rendsze­resen vegyen részt. [Napirend:] 1. Marosán György államminiszter és Sebes István külügyminiszter-helyettes bejelentették, hogy 1956. november 20-án a Német Demokratikus Köztársaság­ból,2 1956. november 22-én pedig a Román Népköztársaságból delegáció érke­zik Budapestre.3 1 Kádár János 1956. november 16-án, 17-én és 18-án folytatott tárgyalást a jugoszláv nagykövettel Nagy Imre és társai sorsáról. A megbeszélésekről készült jegyzőkönyveket lásd: Top Secret. Ma- gyar-jugoszláv kapcsolatok 1956. 1. m. 233-235., 236-239., 241-244. 2 A tárgyalásokról közlemény jelent meg a Népszabadság 1956. november 22-ei számában. Az NDK-ból érkezett küldöttséggel folytatott tárgyalásokról Kádár János 1956. november 23-án tájékoztatta az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottságát. (Az. MSZMP ideiglenes vezető testületéinek jegyzőkönyvei I. kötet. I. m. 95-96.) Ezekről a tárgyalásokról a német fél feljegyzést készített, és azt eljuttatta a szovjet vezetésnek is. A dokumentumot lásd: Rosszijszkij Goszudarsztvennij Arhiv Novejsej Isztorii (RGANI) f. 5. op. 28. gy. 395. 3 A román párt- és állami küldöttséget Gheorghe Gheorghiu-Dej vezette, a delegáció tagja volt Chivu Stoica miniszterelnök, Emil Bodnára?, a Román Kommunista Párt egyik KB titkára, Aurel Mälnä$anu külügyminiszter-helyettes és Walter Roman. A kétnapos tárgyalásról a Népszabadság 57

Next

/
Thumbnails
Contents