Kádár János első kormányának jegyzőkönyvei 1956. nov. 7–1958. jan. 25. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 48. Budapest, 2009)

4. 1956. november 13.

MT ülések jegyzőkönyvei 1956. november 13. 4. 1956. november 13. Jegyzőkönyv a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány 1956. évi november hó 13-án megtartott üléséről Jelen vannak:Kádár János, a kormány elnöke, dr. Münnich Ferenc, a kormány elnökhelyettese, Kossá István, Apró Antal, Dögéi Imre, Rónai Sándor, Marosán György, a kormány tagjai, Dobi István, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Gáspár Sándor, a Magyar Szabad Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke, Sebes István külügyminiszter-helyettes, Halász József, a kormány Titkárságának vezetője. A kormány az ülésen a következő határozatokat hozta: 1. A kormány rendeletet bocsájt ki a munkástanácsok műkö­déséről.1 E rendeletében kimondja, hogy a munkástanácsok hatásköre kiterjed az üzemi élet minden területére, határoza­tait, ha azok az általános érvényű törvényekkel és törvényere­jű rendeletekkel nem ellenkeznek, az igazgató köteles végre­hajtani. A munkástanács dönt az üzem viszonyainak legjob­ban megfelelő bérrendszer kialakításában a rendelkezésre álló béralap felhasználásával. Az üzem tiszta jövedelmének egy részét a Munkástanács határozata alapján kell a dolgozók között szétosztani. Ezt a kérdést a kormány későbbi időpont­ban részletesen fogja szabályozni.2 Az üzemekben a munkástanácsokat az üzem összes dolgozó­inak részvételével a munka felvétele után három héten belül meg kell választani. A kormány felkéri a Szabad Szakszerve­zetek Országos Szövetségét, hogy az üzemek bevonásával 1 Lásd a 2/1956. (XI. 16.) sz. kormányrendeletet. Magyar Közlöny 1956. november 20. 94. sz. Lásd még: „A Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány rendelete a munkástanácsok működéséről”. Népszabadság, 1956. november 14. 2 Erre nem került sor. 51

Next

/
Thumbnails
Contents