Kádár János első kormányának jegyzőkönyvei 1956. nov. 7–1958. jan. 25. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 48. Budapest, 2009)

37. 1957. augusztus 15.

MT ülések jegyzőkönyvei 1957. augusztus 15. szervezet helyett - most már csak a Budapesten, Győrött, Kaposváron, Szegeden és Debrecenben működő, a területi illetékességi elv alapján és nagyobb lét­számmal megszervezett katonai bíróságok látják el, a budapesti katonai bíróság­nak a fenti két tvr-ben statuált kizárólagos illetékességét fenntartani sem elvileg, sem célszerűségi okokból nem indokolt, sőt a büntető eljárás egyszerűbb, kevés­bé költséges és hatékonyabb lefolytatása a területileg illetékes katonai bírósá­goknál inkább biztosítható. II. Kérem a kormányt, fogadja el a következő határozatot: A kormány a katonai bíróságok illetékességére vonatkozó egyes rendelkezések módosításáról szóló törvényerejű rendelet tervezetét elfogadja és elrendeli annak a Népköztársaság Elnöki Tanácsához történő felterjesztését. A Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1957. évi 31. számú törvényerejű rendelete a katonai bíróságok illetékességére vonatkozó egyes rendelkezések módosításáról 1. § (1) Az ország területének elhagyására vonatkozó büntető rendelkezések kiegé­szítéséről szóló 1954. évi 12. számú törvényerejű rendeletben meghatározott büntettek, valamint a főtisztek által elkövetett bűntettek miatt az eljárást az álta­lános szabályok szerint illetékes katonai bíróság folytatja le. (2) Az (1) bekezdésben foglalt rendelkezés folytán az 1954. évi 12. számú tör­vényerejű rendelet 5. §-a és az 1951. évi 31. számú törvényerejű rendelet 22. §- ának (2) bekezdése hatályát veszti, ehhez képest a budapesti katonai bíróság kizárólagos illetékessége azoknak a bűntetteknek a körére áll fenn, amelyeket a jogszabály a budapesti fővárosi bíróság illetékességébe utal. 2. § A jelen törvényerejű rendelet kihirdetése napján lép hatályba; rendelkezéseit a hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell, kivéve ha a korábbi jogszabályok értelmében illetékességgel rendelkező katonai bíróság az ügyben már tárgyalást tartott. dr. Nezvál Ferenc igazságügy-miniszter 751

Next

/
Thumbnails
Contents