Kádár János első kormányának jegyzőkönyvei 1956. nov. 7–1958. jan. 25. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 48. Budapest, 2009)
37. 1957. augusztus 15.
Dr. Nezvál Ferenc elvtárs javasolta, hogy a 8. §. rendelkezései6 október 1-jén lépjenek hatályba. Biszku Béla elvtárs bejelentette, hogy a legfőbb ügyésztől érkeztek szövegezési észrevételek és kérte a kormány jóváhagyását arra, hogy a most benyújtott szövegen a Legfőbb Ügyészséggel és az Igazságügy-minisztériummal való egyeztetés után szövegezési módosításokat hajtson végre. A kormány az előterjesztést elfogadta azzal, hogy a 8. §-ban foglalt rendelkezések hatálybalépése október 1.; végleges szöveget a belügyminiszter, a legfőbb ügyész és az igazságügy-miniszter állapítják meg.7 8 3. A katonai bíróságok illetékességére vonatkozó egyes rendelkezések módosítása* Előadó: dr. Nezvál Ferenc elvtárs A kormány az előterjesztést elfogadta.9 10 4. Jelentés a nyári mezőgazdasági munkák helyzetéről Előadó: Dögéi Imre elvtárs Kádár János elvtárs kifogásolta, hogy a földművelésügyi miniszter a kormányhoz benyújtott jelentését a kormányban való megtárgyalást megelőzően a sajtó útján nyilvánosságra hozta."’ Véleménye szerint ilyen körülmények között a jelentés megtárgyalására nincs szükség. Felhívta a miniszterek figyelmét arra, hogy a jövőben kormány elé teendő jelentéseiket mindaddig, amíg a kormány azokat meg nem tárgyalja, nyilvánosságra ne hozzák. A kormány a jelentésben foglaltakat tárgyalás nélkül tudomásul vette. 1957. augusztus 15. MT ülések jegyzőkönyvei 6 A 8. § a magyar állampolgárság fennállásának és elvesztésének igazolásával kapcsolatos rendelkezések egyike volt. A tervezetben a következő szöveg szerepelt: „Az érdekelt fél, illetőleg az ügyész kérheti a belügyminisztertől a 2. § (1) bekezdésében, a 6. §-ban és a 7. §-ban meghatározott tartalmú bizonyítványok ténymegállapításainak a kiigazítását. A kiigazítás megtagadása esetén az érdekelt fél, illetőleg az ügyész a Fővárosi Bíróságnál keresetet indíthat a bizonyítványok ténymegállapításai ellen. A jogerős bírói határozat mindenkivel szemben hatályos.” 7 Lásd az 1957. évi 55. sz. tvr-t a Magyar Közlöny 1957. szeptember 15. 102. számában. 8 Az előterjesztést lásd a Mellékletben. 9 Lásd a NET 1957. évi 51. sz. törvényerejű rendeletét a Magyar Közlöny 1957. szeptember 1. 93. számában. 10 Kádár János valószínűleg az „Egy-két napon belül befejeződik az aratás” címmel a Népszabadság 1957. július 28-ai számában megjelent rövid cikkre utalt. 728