Kádár János első kormányának jegyzőkönyvei 1956. nov. 7–1958. jan. 25. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 48. Budapest, 2009)

34. 1957. július 25.

1957. július 25. MT ülések jegyzőkönyvei Az Ausztriával való gazdasági kapcsolatokat erős ingadozás jellemzi, miután megadták az összes korábbi hitelkedvezményeket, és félhivatalosan augusztusra kereskedelmi tárgyalásokat indítványoztak, az újabb politikai eseményekre megint azzal reagáltak, hogy az elvileg már megadott koncessziókat igyekeztek részben vagy egészben visszavonni. Kihasználva az osztrák gazdasági köröknek az érdekeltségét a velünk való forgalomban, szilárdan elhárítjuk a különböző gazdasági zsaroló manővereket. Igen kedvező visszhangja volt a Brüsszeli Világkiállítással kapcsolatosan Brüsz- szelben rendezett magyar sajtófogadásnak, amelyről számos belga lap hosszú és kedvező hangú nyilatkozatokat közölt. Külön jelentésben beszámoltunk arról, hogy az EGB XII. Közgyűlésére kiküldött magyar delegáció eredményes mun­kát tudott végezni. A milánói, párizsi, koppenhágai, brüsszeli, frankfurti és grazi nemzetközi vásá­rokon való részvételünk - a rendkívüli nehézségek ellenére - általában sikeresen zárult. A vásárt rendező országok hivatalos körei korrekt - de nem barátságos - magatartást tanúsítottak. A sajtó általában vagy tartózkodó volt, vagy objektív hangú közleményeket adott részvételünkkel kapcsolatban. Az állami hitelbiztosítékok ma már általában a korábbi feltételek mellett bizto­sítják a Magyarországra adott kereskedelmi hiteleket, és így pl. a tervünk szerinti fogyasztási cikk importra is több megfelelő hitelt tudunk kapni. Jelentős tőkés ipari vállalatok érdeklődést mutatnak a Magyarországra hosszabb hitelbe szállítandó ipari beruházási jószágokkal kapcsolatban. Az ismertetett kedvező jelenségekből csupán azt a következtetést kívánjuk le­vonni, hogy a tőkés országok érdekeltek abban, hogy a velünk való gazdasági kapcsolatokat ne szakítsák meg; az üzleti és hivatalos gazdasági körök jelentős része a mindenkori külpolitikai irányvonalak keretén belül igyekszik a gazdasági kapcsolatok normalizálódását előmozdítani. Az ötös bizottság jelentésének, ille­tőleg az ezzel kapcsolatos propagandának esetleges káros kihatásairól gazdasági téren még nincsenek információink. III. A tengerentúli, keleti és latin-amerikai területeken nem találkoztunk azokkal a politikai nehézségekkel, amelyek a nyugati tőkés országokkal való forgalmunkat jellemezték. Kifejezetten kedvező és segítő magatartást tanúsított India, amellyel most írtunk alá olyan fizetési keretmegállapodást, amelytől forgalmunk bővítését várjuk és amely 3 millió rúpia számlahitelt biztosít. Jelentősen növekedett forgalmunk Egyiptommal olyan árukban is, amelyeknek korábban Egyiptom nem volt vásárlója, élénk kapcsolatok voltak delegációk utazásai során is. Argentínával most vannak folyamatban újabb kereskedelmi tárgyalások. Argentína részéről elejtették az a korábbi követelést, hogy szá­688

Next

/
Thumbnails
Contents