Kádár János első kormányának jegyzőkönyvei 1956. nov. 7–1958. jan. 25. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 48. Budapest, 2009)

33. 1957. július 18.

1957. július 18. Napirend előtt: MT ülések jegyzőkönyvei Somogyi Miklós elvtárs javasolta, hogy a 7. napirendi pontként szereplő, a Lenin Intézet felszabaduló épületének hasznosításáról szóló 3131/1957. számú kor­mányhatározat1 módosítására irányuló előterjesztést a kormány vegye le napi­rendről. Javaslatát azzal indokolta, hogy az ez év márciusában a Technika Háza létesíté­sével kapcsolatban hozott határozat módosítását az értelmiség nem értené meg. Kifogásolta azt is, hogy a művelődésügyi miniszter az előterjesztést az érdekelt szervekkel való megtárgyalás nélkül nyújtotta be. Ehhez az észrevételhez Kiss Árpád elvtárs is csatlakozott. Kállai Gyula elvtárs kérte az előterjesztés megtárgyalását, hivatkozva arra, hogy a Széchényi Könyvtár helyzetét sürgősen meg kell oldani. Arra az esetre, ha a kormány mégsem kívánná az előterjesztést tárgyalni, azt javasolta, hogy a kor­mány küldjön ki háromtagú bizottságot a kérdés megvizsgálására. Kiss Árpád elvtárs javasolta, hogy minthogy a módosítani kívánt döntés alapjául politikai állásfoglalás nyomán hozott gazdasági bizottsági határozat szolgált, a kormány az előterjesztést ne tárgyalja, hanem utalja a Gazdasági Bizottság ha­táskörébe. A kormány az előterjesztést napirendről levette és állásfogla­lásra a Gazdasági Bizottság elé utalta.2 Napirend: 1. A termelési tanácskozásokról és a szocialista munkaversenyben élenjáró dolgozók és vállalatok jutalmazásáról3 1 Az előzményekre lásd a 30. sz■ dokumentumot. 2 A Szabadság tér 17. számú épületről, a volt Tőzsdepalotáról volt szó. A Gazdasági Bizottság 1957. augusztus 26-ai ülésén tárgyalták a Lenin Intézet felszabaduló épületének hasznosításáról szóló kormányhatározat módosítására vonatkozó javaslatot, de azt nem fogadták el. (MOL XIX- A-39-b/l 20. d.) 3 Az előzményekre lásd a 32. sz. dokumentumot. A MSZSZOSZ előterjesztése szükségesnek tartot­ta a szocialista munkaverseny egységes kibontakozását és fejlődését, valamint a dolgozók anyagi érdekeltségének biztosításával, jobb munka- és termelési feltételek biztosításával a termelési eredmények fokozását. Az előterjesztők a termelési tanácskozásokat a dolgozók termelés­gazdálkodás irányításába és ellenőrzésébe való bevonása legfontosabb fórumának tekintették, ezért javasolták, hogy minden üzemben termelési egységenként negyedévente tervismertetéssel, fél­évente mérlegbeszámolóval egybekötött termelési tanácskozásokat tartsanak, és meghatározta ezek feladatait is. A munkaversenyben élenjáró és kiváló termelési eredményt elérő dolgozók jutalma­zására Kiváló Dolgozó oklevél, az üzemek részére Elüzem cím és pénzjutalom adományozását javasolta, s meghatározta az adományozás feltételeit is. 636

Next

/
Thumbnails
Contents