Kádár János első kormányának jegyzőkönyvei 1956. nov. 7–1958. jan. 25. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 48. Budapest, 2009)
24. 1957. április 25.
MT ülések jegyzőkönyvei 8. Hajdú József rk. követ és megh. miniszter felmentése“ Előadó: Horváth Imre elvtárs A vitában részt vettek: Apró Antal elvtárs, Marosán György elvtárs. Révész Géza elvtárs Horváth Imre elvtárs a hozzá intézett kérdésekre válaszolva közölte, hogy Hajdú József leváltása azért szükséges, mert az ellenforradalom idején nem állta meg helyét, még november 4. után is olyan nyilatkozatot tett a sajtónak, amely a Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió ellen irányult, a szovjet nagykövetség által november 7-én rendezett fogadáson tüntetőén nem jelent meg és a magyar követség személyzetét is visszatartotta, mindezekkel a Magyar Népköztársaság ügyének ártott és alkalmatlanná vált arra, hogy a Magyar Népköztársaságot képviselje. Arra való tekintettel azonban, hogy régi munkásmozgalmi múltja van, hibáit belátta és a sajtónak tett, a Magyar Népköztársaság ügyére ártalmas nyilatkozatát ugyancsak sajtónyilatkozattal helyesbítette, az az elgondolása a Külügyminisztériumnak, hogy a Magyarok Világszövetsége - mely a Külügyminisztérium főosztályaként működik - vezetésével bízzák meg követi tiszte alól való felmentése után. A Kormány az előterjesztést elfogadta azzal, hogy a követi tiszte alól való felmentést követően Hajdú Józsefet állami szolgálatból el kell bocsátani.22 23 9. Pataki László megbízatása a koppenhágai követség vezetésével 4 Előadó: Horváth Imre elvtárs A Kormány az előterjesztést elfogadta.25 1957. április 25. 22 Hajdú József stockholmi, koppenhágai és oslói követ volt. 23 A Minisztertanács döntése a kormány 3180/1957. sz. belső határozataként jelent meg. 24 Pataki László 1956 júliusáig a bukaresti nagykövetséget vezetette, majd a Külügyminisztérium Személyzeti Osztályának vezetője volt. 25 A kormány 3181/1957. sz. határozatával hozzájárult, hogy a külügyminiszter Pataki Lászlónak Magyarország koppenhágai követségének vezetésével történő megbízatása tárgyában az Elnöki Tanácshoz előterjesztést tegyen. 391