Kádár János első kormányának jegyzőkönyvei 1956. nov. 7–1958. jan. 25. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 48. Budapest, 2009)

13. 1957. január 24.

1957. január 24. MT ülések jegyzőkönyvei kocsi lakásukról szolgálati helyükre és vissza útjukra hivatal­ból rendelkezésre áll, vállalati dolgozók szolgálati helyre és innen lakásra való gépkocsi használatát az igazgató engedé­lyezi.30 e) A 10. §. (1) bekezdés a) pontjához a Népköztársaság leg­főbb ügyésze helyetteseit is fel kell venni.31 Az (1) bekezdés e) pontját el kell hagyni.32 Az (1) bekezdés d) pontjához a Fővárosi Tanács VB elnökhe­lyetteseit és titkárát, valamint a Fővárosi Ügyészség vezetőjét és a Fővárosi Bíróság elnökét fel kell venni.33 Meg kell adni még a személyi használatot az egyetem rektora­inak, valamint „azoknak a vezető állású dolgozóknak, akiknél az engedély megadását különleges szempontok indokolják”. Ilyen engedélyt a Gazdasági Bizottság elnöke adhat. A 10. §. (2) bekezdését úgy kell módosítani, hogy a havi 600 km helyett évi 6000 km-es keretet kell megállapítani, melyet a jogosultak negyedéves megkötöttségek nélkül vehetnek igénybe.34 f) A közlekedés- és postaügyi miniszter a belügyminiszterrel együtt vizsgálják meg és rendezzék az Autó- és Alkatrészkereskedelmi Vállalat kikapcsolását olyan esetek­ben, amikor jóváhagyott tervszám alapján, állami szervek egymás közötti forgalmában cserélnek gazdát a gépjárművek. g) A Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium rendezze a kül­földről behozott vagy ajándékképpen kapott gépjármüvek kérdését. h) A közlekedés- és postaügyi miniszter a belügyminiszterrel együtt vizsgálják meg, mennyiben van szükség az Autófel­ügyelet fenntartására, és milyen lehetőség volna arra, hogy ennek feladatait a rendőri szervek vegyék át. i) A rendeletben ki kell mondani, hogy belföldi telephelyű ál­30 A 9. § (4) bekezdése szerint szolgálati útnak minősült az is, ha az illetékes miniszter olyan válla­latoknál, ahol munkástanács van, annak javaslata alapján - rendkívül indokolt esetben - engedé­lyezi valamely dolgozónak szolgálati gépkocsival a lakásáról szolgálati helyére, illetőleg onnan lakására történő szállítását. 31 A 10. § (1) bekezdése a személyi használatú gépkocsi használatára jogosultak körét szabályozza. Az a) pontban a miniszterhelyettesek és az Országos Tervhivatal elnökhelyettesei vannak feltün­tetve. 32 Az elhagyásra javasolt pont így hangzott: „az illetékes miniszter által - a munkástanács javaslata alapján - kijelölt A. kategóriába tartozó vállalatok igazgatói”. 33 A d) pontban a megyei és megyei jogú városi tanácsok végrehajtó bizottságainak elnökei szere­peltek. 34 A tervezet szerint a gépkocsi nem hivatalos útra legfeljebb havi 600 km keretben lett volna használható, üzemben tartására legfeljebb ennek megfelelő költséget lehetett elszámolni. 184

Next

/
Thumbnails
Contents