Kádár János első kormányának jegyzőkönyvei 1956. nov. 7–1958. jan. 25. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 48. Budapest, 2009)
10 1956. december 20.
A kormány az előterjesztést a következő módosításokkal és kiegészítésekkel fogadta el: 1. Az Igazságügy-minisztérium és a Legfőbb Ügyészség nem kerül összevonásra, ennek megfelelően az Igazságügyminisztériumnál az átszervezésért Nezvál Ferenc, a Legfőbb Ügyészségnél az átszervezésért Szénási Géza felelős. Az előterjesztés mellékletében az Igazságügy-minisztériumra és a Legfőbb Ügyészségre közösen megállapított csökkentési számot a két szerv vezetője egyetértésben bontsa fel. 2. Az elbocsátásra kerülő dolgozók önálló egzisztenciájának kialakításához az iparengedélyek kiadását úgy kell érteni, hogy nem mindenféle iparra vagy kereskedelmi tevékenységre kell iparengedélyt kiadni. Az illetékes miniszterek állapítsák meg, hogy melyek azok az iparok, amelyekre engedélyt lehet kiadni. 3. A határozaton keresztül kell vezetni azokat a módosításokat, amelyeket elsősorban a SZOT javaslatára a Gazdasági Bizottság már elfogadott.2 A felmondási idő megállapításánál a munkában eltöltött szolgálati időt figyelembe kell venni oly módon, hogy minden munkában eltöltött év után a két hétre megállapított felmondási idő 10%-kal nő, de nem haladhatja meg a 3 hónapot. 4. A létszámcsökkentést január l-[jév]el kell megkezdeni és február 1-ig le kell bonyolítani. 5. A határozat végrehajtása érdekében három rendelet kiadása szükséges. Ezek: a) a minisztériumok feladatkörének vázlatos meghatározása, az ehhez szükséges javaslatokat a minisztériumok január 10- ig juttassák el a Gazdasági Bizottsághoz;3 b) a leépítésre vonatkozó rendelet, illetve a Munka Törvény- könyvének és végrehajtási utasításainak jelen határozat értelmében szükséges módosításai, ennek január 1. körül meg kell jelennie;4 1956. december 20. MT ülések jegyzőkönyvei 2 A Gazdasági Bizottság említett határozatát lásd: Az MSZMP ideiglenes vezető testületéinek jegyzőkönyvei V. kötet. I. m. 324. 3 A Gazdasági Bizottság 1957. január 10-ei ülésén foglalkozott a Nehézipari Minisztérium, a Kohó- és Gépipari Minisztérium, a Könnyű- és Élelmiszeripari Minisztérium, valamint a Pénzügyminisztérium szervezetével, a január 14-ei ülésen a pedig a minisztériumok szervezeti és létszámkérdésével. MÓL XIX-A-39-b/l. 12. d. 4 Lásd a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány 15/1956. (XII. 29.) sz. rendeletét a népgazdaság átszervezésével kapcsolatos munkaügyi kérdésekről. Magyar Közlöny, 1956. december 29. 106. sz. 120