Jakó Zsigmond: Erdélyi okmánytár III. (1340-1359) (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 47. Budapest, 2008)

ELŐSZÓ

8 Előszó a középkori vajdaság területét illető vonatkozás marad a kiválasztás legfontosabb kritériuma. Emellett azonban a szomszédos területekre, a közvetve Erdély életét is érintő, Kárpátokon túli fontos történésekre vonatkozó adatok közlésére is törekedni kívánunk. Pontosan szabályozott eljárás látszik kívánatosnak az adatbázisokban az eredetiekkel összekeverten jelentkező újkori másolatokkal kapcsolatban. A XVII. század vége előtt készült oklevélmásolatokat válogatás nélkül felvesszük köteteinkbe. Hasonlóan járunk el azokkal a másolatokkal is, amelyeknek szövegét a legfontosabb kéziratos forrásgyűjtemények, azaz Hevenesi, Kaprinai, Pray, Cornides, Eder és Kemény gyűjtései felvették. Nagyon alapos vizsgálatok után olyan újabb kori másolatok is besorolandók az időrendbe, amelyekről valószínűsíthető, hogy elpusztult eredetiek szövegeit őrzik. Az erdélyi hiteleshelyek anyagáról készült gondatlan, gyakran hibásan keltezett XVIII-XIX. századi másolatok közül azonban majd akkor kell kiszűrni a máshonnan nem ismert szövegeket, ha már elkészült az illető időszak okleveleinek regesztakötete. Ezek a kimaradt okleveleket közlő pótkötetben kaphatnák meg a sorszámukat. Végül saját munkánk és az erdélyi medievisztika érdekében igyekezni fogunk már most igényes archontológiai segédletek összeállítására. A két erdélyi hiteleshely közül a konvent után a káptalan XIV. századi személyzetéről is készül az összeállítás, a helyi igazgatás területéről pedig a hét vármegye középkori vezetői lesznek rövidesen megismerhetők. Az Erdélyi Okmánytár kezdettől fogva sok évtizedes tudományos vállalkozásként indult. A történelem fintora, hogy kiadványunk, bár több mint félszázados múltja van, mégis csak a harmadik kötetig jutott el. Amikor vállalkozásunk elindult, Románia legrégibb ma is élő tudományos intézménye és a magyar tudományosság, múltját tekintve, második szervezete, az Erdélyi Múzeum-Egyesület és annak vagyona állott mögötte. Ma az Okmánytár szilárd alapok nélkül, a másfél százados szakmai munkával összehozott gyűjteményeitől is erőszakosan megfosztva, és azok használatában is akadályoztatva, létét csak a szakemberei hivatástudatára alapozhatja. Ennek ellenére bízunk a folytatásban. A diktatúra évtizedei ugyanis megmutatták, hogy a tudományos munkában a kutató ember és elhivatottsága a legfontosabb tényező. Az Okmánytár pedig 1990 óta felnevelte a folytatáshoz a maga fiatal szakembereit. E kötetben a források és rövidítések jegyzékét, valamint az 1358. év okleveleit Hegyi Géza, az 1359. esztendő anyagát pedig W. Kovács András feldolgozásában használhatják a kutatók. Ugyanők komoly segítséget nyújtottak a szerkesztéshez is. Az index időigényes munkáját Hegyi Géza egyedül végezte. Személyükben a fiatal magyar kutatónemzedék jelentkezik az erdélyi medievisztikában, hogy átvegye a 150 éves Erdélyi Múzeum-Egyesület feladatainak folytatását az egyetemes tudás gyarapítása érdekében, de különösképpen a magyar, a román és a német tudományosság hasznára. Kolozsvárott, 2007. november 23-án Jakó Zsigmond