Jakó Zsigmond: Erdélyi okmánytár III. (1340-1359) (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 47. Budapest, 2008)
OKLEVÉLKIVONATOK (l-l 116. sz.)
55. 1341. április 15. (in oct. Resurr.) A Warad-i káptalan bizonyítja, hogy az előtte ismeretlen Nemes (d) Péter fia: László, akinek személyazonosságát a nemzetségéből való László fia: János, továbbá Tothewry-i Miklós fiai: Myke, István, Albert Doboka vármegyei nemesek, végül Albert fiai: Mihály és Miklós Byhor vármegyei nemesek igazolták, a Máté fia: János Ewrholm és a király Zekakana nevű birtokával határos Gulateleke nevű Doboka vármegyei földből vagy birtokból őt illető jogokat 40 márka és nyolc font finom ezüstért örökre eladta Hunthpaznan nembeli Ferenc fia: Pagan (d) István magisternek és utódainak. E jószág nevezett László apjának: Nemes (d) Péternek a vétkei miatt, egyéb javaival együtt, főbenjáró ítélet következményeként bírói úton került egykor László volt erdélyi vajda, majd ennek hűtlensége után I. Károly király kezébe, aki privilégiuma, valamint az erdélyi és nyitrai (Nytriensis) káptalan okleveleinek bizonysága szerint Pagan (d) Istvánnak adta cserébe ennek Nytra vármegyei Garadna nevű birtokáért, ahol vár, és Vendegy nevű birtokáért, ahol aranybánya is van. Minthogy azonban Nemes (d) Péter fia: László apja vétkéért nem vesztheti el az örökjogú birtokukból neki járó just, Pogan (d) István a fenti összeggel most kielégítette őt. Ennek fejében László köteles őt saját költségén oltalmazni minden ezzel kapcsolatos keresettel szemben és minderről a jelen privilégiummal azonos tartalmú bevallást tenni István magister javára az erdélyi káptalanban. — Méltóságsor: Bertrand bíboros prépost, László olvasó-, Fülöp éneklő-, Péter őrkanonok magisterek. — Hátlapján egykorú rájegyzés: Magistro Stephano dicto Pagan de parte Ladislai filii Petri Nemes. Eredeti, hártyán, felső szélén ABC chirographummal, függőpecsétje elveszett, Wesselényi cs bp-i lt: DL 105441. • Regeszta: AOkl XXV. 215. sz. 56. 1341. április 28. (Heues, sab. p. Marci ev.) I. Károly király az egri (Agriensis) káptalannak. Küldje ki tanúbizonyságát, kinek jelenlétében Wylak-i Miklós, illetve Patyug-i Lőrinc vagy Mysa fia: János tartson vizsgálatot annak tisztázására, hogy a Karasna vármegyei Chyzer Chahul-i Péter fia: János örökjogú birtoka-e emberemlékezet óta, amint ezt ő állítja. Belefoglalva az egri káptalan 1341. május 18-i jelentésébe (60. sz.), Kemény József gyűjteménye (DF 253432). • Közlés: CDHung VIII/4. 518-519. (hibákkal). — Hurmuzaki 1/1. 668. (hibákkal). — DIR C, veacul XIV, vol. IV. 23-24, 581 (román fordításban is). • Regeszta: EMOkl 69. sz. (hibásan március 3l-re keltezve). — AOkl XXV. 238. sz. 57. 1341. május 4. (in Nempthy, f. VI. p. Inv. s. cr.) János Nempthy-i plébános, András erdélyi püspök helynöke a Mezes-en kívüli részen (de exteriori parte Mezes) Waya-i ügyben oklevelez. Eredeti, hártyán, hátlapján befüggesztett zárópecsét nyomával, Vay cs berkeszi lt: DL 96218. C Regeszta: AOkl XXV. 281. sz. 58. 1341. május 6. (Waradini, dom. p. Inv. s. cr.) I. Károly király az erdélyi káptalannak. Egy esztendeig minden külön utasítás nélkül álljon János fráter Culusmonustura-i