Jakó Zsigmond: Erdélyi okmánytár III. (1340-1359) (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 47. Budapest, 2008)

OKLEVÉLKIVONATOK (l-l 116. sz.)

reportare non curarent, ipse littere privilegíales vane, casse, frivolé remanerent viribusque carinare). Minthogy pedig ezt az oklevelet akkor nem mutatták be újrapecsételés végett, hanem azóta is lappangott, nem vehető többé figyelembe. Ezután a vajda háromszor is megkérdezte a nemességnek a hét vármegyéből delegált esküdt ülnökeit, a szolgabírákat és az erdélyrészi nemeseket, de ezek semmi bizonyosat sem tudtak az ifjú származásáról, vagy arról, hogy elődei, illetve ő valaha is birtokolta volna Myrozlou felét; viszont megerősítették vallomásukkal mindazt, amit a káptalan képviselői a székesegyház és a pecsétnyomó elpusztításáról, valamint az oklevelek újrapecsételésének kötelezettségéről, végül saját zavartalan birtoklásukról fentebb elmondottak. Végezetül, bírói kötelezettségének megfelelően (nostro iudiciario de iure incumbit officio) a felperes ifjút is három ízben felszólította, hogy igazolja e bemutatott oklevél megerősíttetését vagy azt, hogy elődei az oklevél kiállítása óta eltelt 76 év alatt valameddig is birtokolták keresete tárgyát, illetve hogy tiltakoztak abból való kivettetésük ellen. Minthogy azonban a felperes a bemutatott érvénytelen oklevelén kívül semmifée jogbizonyítékot sem tudott felmutatni, Myrozlou vitatott felét is az erdélyi káptalannak ítéli és Péter fia: Nagy (Magnus) Balázsnak ebben az ügyben örökös hallgatást parancsol. — Hátlapján közel egykorú rájegyzés: Super adiudicatione medietatis possessionis Mirozlov. Eredeti, rongált hártyán, melynek alja, a keltezés évét is tartalmazó utolsó sorok egy részével és a függőpecséttel együtt leszakadt, az erdélyi káptalan mlt-ban (DF 277300). A kiszakadt keltezési év pótlását az teszi bizonyossá, hogy Lackfí Istvánt 1344. őszén nevezték ki erdélyi vajdának és erről az oklevélről maga állítja hogy a legelső vajdai közgyűlésén adta ki. • Közlés: DIR C, veacul XIV, vol. IV. 214-218, 632-635 (román fordításban is, hasonmással). D Regeszta: ErdKLt 126. sz. (hibásan 1351-1356. október végére keltezve). 229. 1344. november 1. (in regia nostra Budensi Hungarie[!], d. I. mensis Novembris) I. Lajos király tanácsosa: körösi Szentgyörgyi (de Sancto Georgio ad Keresum amnem) Nagy (Magnus) Bálint számára megerősíti azt az adományt, mellyel IV. Béla király Szentgyörgy várát (castrum Sancti Georgii Marusium inter Keresumque amnes situm) a hozzátartozó uradalommal együtt Nagy (Magnus) Bálint ősének: Újlaki Nagy (Magnus) Györgynek adta, ez utóbbinak főleg Frigyes osztrák herceg (Austrie dux) elleni háborúban szerzett érdemeire való tekintettel. Egyúttal Nagy Bálintot - István vajda nápolyi (Neapolitanum) hadjáratában tanúsított vitézségéért - udvari tanácsosának és főkapitányának (consiliario et tribuno) nevezi ki, továbbá a Bálintitt névvel és örökös bárói címmel ruházza fel. Az oklevelet Lajos király és Beneventanus esztergomi érsek sajátkezű aláírással erősítette meg. Ismeretlen eredetijét 1700. november 20-án állítólag Bálintitt Zsigmondné Angyalos Krisztina mutatta be az országgyűlésnek hitelesítés végett. XVIII. századi egyszerű másolata: iktári Bethlen cs lt (DF 255149) és Bálintitt cs lt (DF 244413). Képtelen tartalma, modern szóhasználata egyértelműen elárulja, hogy kezdetleges hamisítványról van szó, mely a tövisi Bálintitt család régiségét és előkelőségét volt hivatott bizonyítani. Mivel Kemény József kéziratos gyűjteménye is tartalmazza (DiplSuppl I. 379-382), Veress Endre az ő hamisítványának véli (EM 38/1933. 265, 275), de ezt a korábbi másolatok léte cáfolja. Az állítólagos eredeti hátlapján, az 1835. évi közlés szerint, a következő feljegyzés volt: Ex speciali reflexione publícate per me eundem archiepiscopum Beneventanum cum applausu omnium, Bude 30 Novembris anno inserto 1349. — Kritikája: TudGyüjt 19/1835. 2. sz. 76-99. • Közlés: CDHung IX/1. 269-274. (1344. évi keltezéssel). - Árpádia 2/1835. 160-166 (1349. évi keltezéssel, Kemény J.) — TudGyűjt 19/1835. 2. sz. 78-81 (1349. évi keltezéssel, Jerney J.).