Szűcs László: Nagy Ferenc második és harmadik kormányának minisztertnácsi jegyzőkönyvei 1946. november 22. - 1947. május 31. B. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 46. Budapest, 2008)
A MINISZTERTANÁCSI ÜLÉSEK JEGYZŐKÖNYVEI
erősíteni. Mi drága villamos árammal alumíniumot termelni nem tudunk, s ez a szerződés rendkívül jó helyzetet biztosít mindkét fél számára. Jugoszláviának van meg jobban a lehetősége az alumínium-termelésre, és mi igyekszünk majd minden rendelkezésre álló eszközzel támogatni. Módunkban lesz ennek a szerződésnek megkötése után Almásfüzitőt újból felépíteni, melynek felépítésében a Szovjetunióval együtt veszünk részt. Az újjáépítés három év alatt befejeződik. Tekintettel arra, hogy itt érdekelve van a szovjet fél, az illetékes vezérigazgatót erről tájékoztatta. Ez idő szerint azonban a dolog úgy áll, hogy még nem tud választ kapni az együttműködésre, dacára annak, hogy már telefonon is sürgette a válasz megadását. Amennyiben a minisztertanács hozzájárul a szerződés megkötéséhez, és a Szovjetunió vállalkozik az együttműködésre, akkor javasolja a szerződést egy klauzulával kiegészíteni, hogy függőben tartják mindaddig, amíg az orosz partnerrel a tárgyalásokat lefolytatják, s befejezik. 39 [Gerő] Közlekedésügyi miniszter: helyesli ezt a tervezetet. Nagyobb kérdés azonban a gyár megépítése. A megkötött szovjet-magyar egyezmény értelmében kötelesek vagyunk ezt megépíteni minden szerződés nélkül, és viszont ez egyik végleges tervben sincs benne. 40 A gyár felépítése kb. 150-200 millió forintba kerül. Ha az oroszok vállalják is, akkor is nekünk kell ezt kifizetni, mert a különböző követeléseikből fogják leszámolni. Erre a célra tehát 200 millió forintot kell mozgósítani. Egyelőre részletekben kell megépíteni, de úgy, hogy az első részletet már ebben az évben befejezhessük. [Vas] Gazdasági Főtanács főtitkára: megvalósítható, s így is volt kontemplálva. [Gerő] Közlekedésügyi miniszter: szükséges lenne egyes módosításokat végrehajtani. Célszerű volna még kedvezőbb helyzetet és feltételeket elérni, ami a mi számunkra előnyösebb lenne. Az a véleménye, hogy ezek miatt azonban nem szabad engedni felborulni az egyezményt. [Vas] Gazdasági Főtanács főtitkára: 3 millió dollárt adnak a jugoszlávok. Próbáljunk meg azonban talán egy nagyobb előleget elérni. [Bán] Iparügyi miniszter: a jugoszlávoknak tulajdonképpen semmi közük nincs az új gyár felépítéséhez. A mi belső tervünk olyan, hogy a jugoszláv előlegek között állandóan van egy spannung egészen 1950-ig. Ez a munka is elkészül ezen idő alatt, és ezt a pénzt mi használhatjuk a három év alatt. 39 A szovjet féllel azért kellett egyeztetni, mert az 1946. április 8-án kötött magyar-szovjet bauxit-alumínium egyezmény értelmében a szovjet fél a bauxitkutatás és kitermelés tekintetében az egész ország területén előjogokat élvezett. Lásd: NF MT. JKV. 1946, a [17] 100. sz. jkv. 5. napirendi pontját. 40 A közlekedésügyi miniszter az előkészítés stádiumában levő 3 éves tervre utalt. Ennek véglegesítése során ugyanis az ipari termelési és beruházási előirányzatok között az egyik legnagyobb problémát az almásfüzitői timföldgyár felépítése okozta, miután nem szerepelt az eredeti célkitűzések között, és így a fedezete sem volt biztosítva. A magyar-jugoszláv gazdasági együttműködési egyezmény és az itt tárgyalt alumínium-egyezmény azonban a magyar timföldgyártás számára biztos és előnyös piacot teremtett. Ezért a mintegy 100 millió Ft-os beruházást végül beillesztették a hároméves tervbe. (RÁNKI, 1963, 192-194.)