Szűcs László: Nagy Ferenc második és harmadik kormányának minisztertnácsi jegyzőkönyvei 1946. november 22. - 1947. május 31. B. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 46. Budapest, 2008)
A MINISZTERTANÁCSI ÜLÉSEK JEGYZŐKÖNYVEI
22. [Gyöngyösi] Külügyminiszter: előterjeszti javaslatát a külföldi magyarok szociális és kulturális támogatására 600 000 forint előirányzat nélküli hitel folyósítása tárgyában. A belügyminiszterrel és a Gazdasági Főtanács főtitkárával egyetértésben kérték az alap felett való rendelkezést. Ezt azonban nem tudja elfogadni. 27 [Vas] Gazdasági Főtanács főtitkára: ő lemond erről a jogáról. [Gyöngyösi] Külügyminiszter: természetes, hogy megkérdezi a belügyminisztert, de [a] teljes politikai felelősséget őkell, hogy vállalja az alap hovafordításáért. Bojta Béla államtitkár: alkotmány[jogjilag más tárca rendelkezési összegeibe nem lehet beleszólni. Hogy detailszerűen kinek osztja szét, az a külügyminiszter szuverén jogköre. Egyébként részben már utalványozott tételekről van szó. [Gerő] Közlekedésügyi miniszter: de van egy eset, amikor bele lehet szólni, ugyanis ha azok kapják ezeket az összegeket, akik a demokratikus Magyarország ellen dolgoznak. Azok, akik szisztematikusan aláássák a magyar demokráciát, s ezeket a magyar állam fizeti. [Vas] Gazdasági Főtanács főtitkára: 62 000 dollárt tsz ez ki, s amint a külügyminiszter mondja, ez kevés is. [Gerő] Közlekedésügyi miniszter: pl. Kulifai volt az, aki az amerikai ruhaheccet csinálta. Figyelmébe ajánlja őt a külügyminiszternek. Belügyminiszter [képviseletében Dulin Jenő államtitkár]: éppen ezért kér a belügyminiszter bizonyos ellenőrzési jogot, mert csak neki vannak ilyen szervei, akik ezt ellenőrizni tudják. [Gyöngyösi] Külügyminiszter: de valakinek kell politikai felelősséggel is lenni. [Nagy] Miniszterelnök: a külügyminiszternek is meg van a módja arra, hogy aki ellen észrevétel merül fel, azt kivizsgálja, s a szükséges lépéseket ellene megtegye. [Vas] Gazdasági Főtanács főtitkára: különben ez az egész alap meg fog szűnni, s a költségvetésbe lesz beállítva. Minisztertanács az előterjesztéshez hozzájárult. 28 27 A külügyminiszter a Gazdasági Főtanács korábbi döntésére utalt. Akkor ugyanis az egyes tárcák és üzemek április havi rendkívüli hiteligényeinek elbírálása során tárgyalt a külügyi tárca fenti igényéről is, és miközben az igényelt összeg biztosítását véleményezte, a következő utasítást fűzte hozzá: ,A Külügyminisztériumnál a külföldi magyarok szociális és kulturális támogatására engedélyezett hiteltúllépéssel kapcsolatban a Gazdasági Főtanács felkéri a belügyminisztert, hogy a Kivándorlási Alapból - az Alap rendeltetésének megfelelő kiadások teljesítésére - 600 000 Ft-ot utaljon át a külügyminiszternek. A külügyminiszter a hitelt csak a belügyminiszterrel és a GF főtitkárával egyetértésben használhatja fel." Ajegyzőkönyv nehezen értelmezhető második mondata tehát erre a megszorításra vonatkozott. MOL XTX-A-10. Stab. XXXLX. ülés, 1947. április 2., 2. pont 28 A külügyminiszter 1947. április 28-án keltezett, iktatószám és aláírás nélküli előterjesz-