Szűcs László: Nagy Ferenc második és harmadik kormányának minisztertnácsi jegyzőkönyvei 1946. november 22. - 1947. május 31. B. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 46. Budapest, 2008)
A MINISZTERTANÁCSI ÜLÉSEK JEGYZŐKÖNYVEI
20. [Bárányos] Földmívelésügyi miniszter: Máriássy Béla professzor, aki annak idején kiment Amerikába, és sürgönyileg hazarendeltetett, útközben megbízást kapott a pénzügyminisztertől, a magyar lovak összeírására. Az első táviratra hazajött és a későbbi távirat, amelyben maradásra és munkájának elvégzésére szólítjuk őt fel, már csak elkésve érkezett Amerikába, úgy hogy hazajött. Sajnos most még egyszer ki kell mennie az Egyesült Államokba, hogy munkáját befejezhesse. Kéri a kiküldetés engedélyezését. Minisztertanács az előterjesztéshez hozzájárult. 21 21. [Vas] Gazdasági Főtanács főtitkára: előterjeszti 3600/1947. számú javaslatát a május havi rendkívüli hitelek engedélyezése tárgyában. 22 [Ortutay?] Vallás- és közoktatásügyi miniszter: a maga részéről nem óhajtja külön háláját kifejezni a tárcáját ért kedvezmények miatt, bár ez teljesen indokolt lenne, kénytelen azonban megjegyezni, hogy kissé nyugtalanítja a tankönyvek kiadásával felmerülő költségek hitelműveletek útján való fedezése. 23 Ez ti. annyit jelent, hogy a tankönyvek lényegesen megdrágulnak. [Vas] Gazdasági Főtanács főtitkára: ezt az összeget szeptemberben visszafizetik a könyvkereskedők. Feltétlenül szükséges, hogy nemzeti banki hitel legyen, a kamatokat azonban magára vállalja, vagy leszorítja. [Ortutay?] Vallás- és közoktatásügyi miniszter: a Nemzeti Bank hitelét ne a nyomdák, hanem a minisztérium kapja. Még úgy is el tudja fogadni, ha az Egyetemi Nyomda kapja. Aggasztó politikai jelenség lenne, ha fillérekkel is, de megdrágulnának a tankönyvek. [Vas] Gazdasági Főtanács főtitkára: ahhoz hozzájárulhat, hogy az Egyetemi Nyomda kapja a hitelt. [Mihályfi] Tájékoztatásügyi miniszter: ő nem kapta meg az MTI részére kért hitelt. 24 21 Előzményére lásd a [9] 158. sz. jkv. 17. napirendi pontját. A 40 064/1947. FM II. 2. sz. előterjesztés a jegyzőkönyv mellett nem, de a VKM iratanyagában megtalálható (MOL XLX-Il-s-3339/1947.). Az előterjesztés részletesen ismertette az előző kiküldetés körülményeit és az elvégzendő feladatokat. Eszerint a Magyarországról elhurcolt versenylovak összeírása mellett amerikai ügetőlovak vásárlása és behozatala is feladata volt. 22 A minisztertanács az 1947. március 27-i ülésén döntött arról, hogy az egyes tárcák póthiteligényeit a GF előzetesen, egyszerre tárgyalja le, és javaslatát együtt terjessze a minisztertanács elé annak érdekében, hogy a döntéshozatal áttekinthetőbb legyen. A valódi cél azonban a három éves terv előkészítésével és az ország gazdasági helyzetével kapcsolatos pénzügyi feszültségeknek a centralizált döntéshozatal útján történő eredményesebb kezelése, a tárcák önálló hatáskörének további megnyirbálása volt. Lásd a [20] 169. sz. jkv. 13. napirendi pontját. - A Gazdasági Főtanács hét oldal terjedelmű előterjesztése részletesen felsorolta egyrészt az engedélyezni javasolt, majd az államháztartás jövőbeli alakulásától függően vélelmezett, végül a függőben tartott, illetve az elutasítani javasolt hiteligényeket. 23 Lásd a [24] 173. sz. jkv. [69] napirendi pontját. 24 Lásd a [24] 173. sz. jkv. [87] napirendi pontját.