Szűcs László: Nagy Ferenc második és harmadik kormányának minisztertnácsi jegyzőkönyvei 1946. november 22. - 1947. május 31. B. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 46. Budapest, 2008)
A MINISZTERTANÁCSI ÜLÉSEK JEGYZŐKÖNYVEI
hogy a miniszter által kijelölendő személyek a Balatoni Intéző Bizottság tagjai sorában helyet kapjanak. Aszóban forgó célra 100 000 forint kölcsönt, illetve hitelt kér. [Veres] Építés- és közmunkaügyi miniszter: nincs ugyan kitárgyalva a kérdés, de nagyon égető és sürgős a probléma megoldása. Ez idő szerint azonban még jogszabály szerinti hatásköre nincs, még több miniszternek hozzá kell szólni, tehát csak elvben kéri elfogadni, mert már az egész Balaton környékén nagy izgalommal várják a kérdés megoldását. [Molnár] Népjóléti miniszter: a jogszabályok már elkészültek, csak a társminisztériumokkal még le kell tárgyalni. [Veres] Építés- és közmunkaügyi miniszter: építési és közmunkaügyi hatásköröket érint a probléma. Az épületek nincsenek rendezve. Még hitel kell, amit a tegnapi Gazdasági Főtanács már tárgyalt is. Dr. Balogh István államtitkár: hétfőn volt tárcaközi értekezlet, amelyen részt vettek a környéki főispánok és az érdekelt tárcák képviselői. Olyan előterjesztést tettek, hogy tekintettel arra, miszerint nemcsak a népjólétinek volt ez az intenciója, hanem több minisztériumnak, addig, amíg egy rendelet fogja szabályozni a kérdést, bízzanak meg a minisztériumokban valakit, akihez közvetlenül fordulhatnak, s minden minisztériumban legyen egy balatoni referens. [Veres] Építés- és közmunkaügyi miniszter: ez elvileg elfogadható. Kereskedelem- és szövetkezetügyi miniszter 11 [képviseletében Koszér Nándor államtitkár]: fontos, hogy idegenforgalom szempontjából tárcája is képviseletet nyerjen, és szempontjait érvényesíthesse. Pénzügyminiszter [képviseletében Kemény György államtitkár]: a költségvetési osztály nem tudta még megállapítani, hogy tényleg hozzájárult-e az összeg folyósításához. [Molnár] Népjóléti miniszter: őt már erről értesítette a Pénzügyminisztérium. Minisztertanács az előterjesztéshez hozzájárult és a Balatoni Intéző Bizottság költségeire 100 000 forint hitel folyósítását engedélyezte. 12 11 A jegyzőkönyvben tévedésből „kereskedelem- és közmunkaügyi miniszter"-t írtak. 12 A Balatoni Intéző Bizottságot a 2820/1931. ME sz. r. létesítette a Balaton partja mellett fekvő gyógy- és üdülőhelyek ügyeinek egységes irányítására. Eredetileg a belügyminiszter felügyelete alatt állt, az Ideiglenes Nemzeti Kormány megalakulása után azonban - a gyógy- és üdülőhelyekkel kapcsolatos egyéb kérdésekkel együtt - felügyeletét a népjóléti miniszter vette át. Az előterjesztés a kérdés napirendre tűzését és a hitel igénylését a háború okozta károk mielőbbi helyreállításával, illetve a Balatonnal kapcsolatos fontos nemzetgazdasági és szociálpolitikai (munkásüdültetési) érdekekkel indokolta. Kilátásba helyezte a minisztertanács ülésén is többek által említett új, a bizottságnak lényegesen nagyobb hatáskört adójogszabály-tervezet mielőbbi előterjesztését is. Ilyen jogszabály azonban sem Nagy Ferenc kormánya sem később a Dinnyés-kormány működése idején nem született.