Szűcs László: Nagy Ferenc második és harmadik kormányának minisztertnácsi jegyzőkönyvei 1946. november 22. - 1947. május 31. B. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 46. Budapest, 2008)

A MINISZTERTANÁCSI ÜLÉSEK JEGYZŐKÖNYVEI

riumi rendelet kibocsátása iránt. (A rendelettervezetet az 1947. évi április hó 10. napján tartott ülésen a minisztertanács elvben elfogadta, s az Igazság­ügyminisztérium Törvényelőkészítő ügyosztályával előzetesen letárgyalta­tok. 105 ) II. Tisztelettel kérem a t. Minisztertanácsot, járuljon hozzá ahhoz, hogy a csa­tolt rendelettervezetet, mint a Magyar Köztársaság kormányának rendeletét közzétehessem. A Magyarország és Csehszlovákia között lakosságcsere tárgyában létrejött egyezmény értelmében Magyarországot illető áttelepítési feladatok ellátá­sával a korábban megbízott kormánybiztos működése eddig lényegében csak a kinevezésére vonatkozó miniszterelnöki rendeleten alapult, és az áttele­pített magyar lakosság letelepítésének elvi, eljárási és szervezeti kérdései sem nyertek ez ideig összefoglaló jogszabály keretében szabályozást. A két állam közötti egyezmény alapján létesült vegyesbizottság határozatai az eljárást csak nemzetközi vonatkozásaiban szabályozták. Az eddig megjelent idevonatkozó magyar kormányrendeletek pedig csak egyes részletkérdéseket rendeztek. Az egyezményből folyó, s a magyar államot illető belső feladatoknak meg­oldása - miután a lakosságcsere tényleges végrehajtására sor került - ha­laszthatatlanul szükségessé teszi olyan kormányrendelet sürgős kiadását, amely egyrészt a kormánybiztos feladatait és hatáskörét, valamint a rendel­kezésére bocsátott hivatali szervezetet meghatározza, másrészt az áttelepí­tett magyar lakosság letelepítésének elvi és eljárási kérdéseit szabályozza, s ez által a kormánybiztos működésének törvényes alapját megteremti. A jelen rendelettervezet a kormánybiztos hatáskörét úgy állapítja meg, hogy hatáskörében mindazokat az intézkedéseket megtehesse, amelyek a lakosságcsere tervszerű megszervezése és zavartalan végrehajtása céljából szükségesek. Szükségesnek látszik a kormánybiztost azzal a joggal felru­házni, hogy a hatáskörébe tartozó ügyekre vonatkozólag rendeleteket bo­csáthasson ki; halaszthatatlanul szükséges esetben karhatalmat kirendel­hessen, továbbá fogatos, vagy gépjáróműves fuvart és üzemanyagot közér­dekű bérmunka keretében igénybe vehessen; végül az ügykörét érintő ügyek tárgyalásánál a minisztertanácson részt vehessen. A rendelettervezet magában foglalja azokat a rendelkezéseket is, amelyek a kormánybiztos alá rendelt hivatali szervezet megállapítására és az átte­lepítés végrehajtásával kapcsolatos személyi, dologi és egyéb kiadások fede­zésének biztosítására vonatkoznak. A rendelettervezet szerint a Csehszlovákiából áttelepített magyar lakosság letelepítése céljára, a kitelepítésre kötelezett magyarországi német lakos­ságnak a 4300/1947. ME számú rendelet 106 alapján történő összeköltözteté­Lásd a [22] 171. sz. jkv. 65. napirendi pontját. Lásd a [21] 170. sz. jkv. [6] napirendi pontját.

Next

/
Thumbnails
Contents