Szűcs László: Nagy Ferenc második és harmadik kormányának minisztertnácsi jegyzőkönyvei 1946. november 22. - 1947. május 31. B. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 46. Budapest, 2008)

A MINISZTERTANÁCSI ÜLÉSEK JEGYZŐKÖNYVEI

87. [Mihályfi] Tájékoztatásügyi miniszter: előterjeszti 2467/1947. számú ja­vaslatát az 1848/49-es centenárium megünneplésével kapcsolatos intézke­dések tárgyában. [Veres] Építés- és közmunkaügyi miniszter: bele fog kapcsolódni az előké­szítésbe. Minisztertanács az előterjesztéshez hozzájárult. 100 Minisztertanács délután 2 órakor ért véget. K. m. f. Bojta Ernő Béla Géppel írt tisztázat, a jegyzőkönyvet vezető Bojta Ernő Béla saját kezű aláírásával. A miniszterelnök a jegyzőkönyvet nem írta alá. A miniszterek és államtitkárok az első olda­lon, a jelen voltak felsorolása mellett látták el kézjegyükkel a jegyzőkönyvet, Gyöngyösi János, Rajk László, Rónai Sándor, Pongrácz Aladár és Balogh István aláírása azonban hiányzik a jegyzőkönyvről. Vas Zoltán neve nem szerepel a felsorolásban, így aláírása sem található a jegyzőkönyvön, bár ismételten felszólalt az ülésen. Ajegyzőkönyv mellett megtalálható a 3, 5, 9,11-20,22-25, 27-41,43-50, 52-56, 59-76, 78-85. és a 87. sz. napirendi ponthoz tartozó előterjesztés. teljesítőképességét nem lehetett kihasználni. Megemlítette azonban azt is, hogy a hulladékpa­pír összegyűjtésének jobb megszervezésével és takarékossági intézkedésekkel is sokat lehetne javítani a helyzeten. Az előterjesztés alapján a GF egyrészt felkérte az iparügyi minisztert a hulladékpapír gyűjtésére vonatkozó rendelet mielőbbi kibocsátására, továbbá arra, hogy az iparban és a kereskedelemben az áruk csomagolására felhasznált papír mennyiségét korlátoz­za, végül intézkedett, hogy a Csehszlovákiából beszerzett cellulóz mennyiségét növeljék. Az ugyanezen az ülésen tárgyalt 2257/1947. GF sz. előterjesztés rámutatott arra, hogy a rotációs­papír-ellátásban mutatkozó zavarok a lapok felelőtlen és egyenetlen gazdálkodására is vissza­vezethetők. Ennek alapján a GF felkérte a tájékoztatásügyi minisztert, hogy a kigyártható rotációs papír mennyiségének figyelembevételével korlátozza a napilapok oldalterjedelmét, ugyanakkor gondoskodjon a rendelkezésre álló mennyiségnek a lapok közötti arányos elosztá­sáról. (MOL XLX-A-10. Stab. XLV. ülés, 1947. május 28.. 11/a. és 11/b. pont.) 100 Előzményére lásd e kötetben a [9] 158. sz. jkv. 75., a [10] 159. sz. jkv. [44] és a [19] 168. sz. jkv. [68] napirendi pontját. A tájékoztatásügyi miniszter 2467/1947. sz. előterjesztése utalt arra, hogy néhány nappal korábban, 1947. április 11-én a köztársasági elnök díszelnöksége alatt megalakult a Történel­mi Emlékbizottság, az 1848-as szabadságharc százéves évfordulója megünneplésének előkészí­tésére. A centenárium iránt - folytatódott az előterjesztés - mind belföldön, mind külföldön (különösen az amerikai magyarság körében) igen nagy az érdeklődés. Ezzel kapcsolatban a centenáriumi előkészületek egyik legfontosabbika az idelátogató vendégek méltó elhelyezéséhez szükséges szálloda-újjáépítési program kidolgozása és végrehajtása. Szükségesnek tartotta továbbá a kiadók évfordulóval kapcsolatos kiadási terveinek összehangolását, valamint az emléktárgyak, plakettek stb. tervezésének és elkészítésének koordinálását, részben a tárca, részben a Művészeti Tanács útján. A Tájékoztatásügyi, majd a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium keretében létesített Centenáriumi csoport (osztály) iratanyaga megtalálható a Magyar Országos Levéltárban. Az iratanyagban az ünnepségek előkészítésével és szervezésével kapcsolatos iratok mellett meg­találhatók a Történelmi Emlékbizottság üléseiről felvett jegyzőkönyvek és az egyes fontosabb rendezvényekről, kiadványokról szóló beszámolók is. MOL XIX-A-l-o.

Next

/
Thumbnails
Contents