Szűcs László: Nagy Ferenc második és harmadik kormányának minisztertnácsi jegyzőkönyvei 1946. november 22. - 1947. május 31. B. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 46. Budapest, 2008)
A MINISZTERTANÁCSI ÜLÉSEK JEGYZŐKÖNYVEI
által felszabadított földek is igénybe vehetők, akkor legyen benne az, hogy ott, ahol a szlovákok kisebbségben maradnak. [Bárányos] Földmívelésügyi miniszter: ugyanúgy a német összetelepített helységekben is. A kormánybiztos tudomásul veszi ezt az intenciót, és tudomásul veszik, hogy kivételesen igénybe vehetnek ilyen földet is. Kéri, hogy a szlovákok által kiürített helységekben egyes kivételeket tehessenek. [Gyöngyösi] Külügyminiszter: ennek nincs is gyakorlati jelentősége, mert nem tud olyan helyet, ahol a kitelepülés után szlovák többség maradna. [Bárányos] Földmívelésügyi miniszter: maradjon meg ez a szövegezés és ezt kicsit liberálisan lehet kezelni. Még itt van a 15 vagy 20 holdas juttatás kérdése. Rákosi Mátyás államminiszter: fogadjuk el a 15 holdat. [Veres] Építés- és közmunkaügyi miniszter: itt marad a sok üres ház. [Gyöngyösi] Külügyminiszter: kéri a 20 holdat elfogadni, mert ez a további tárgyalásoknál szerepet játszik. Panaszok érkeztek be hozzá. Igen jelentős mértékben egyedülálló öreg emberek[etl, vagy munkaképteleneket, elhagyott gyermekeket tettek át. Mi ez ellen protestáltunk, de ez sok eredménnyel nem járt. [Gerő] Közlekedésügyi miniszter: 15 hold mellett foglal állást, mert minél magasabban szabjuk meg a határt, az elsők sok földet fognak kapni és a többieknek nem marad semmi. Szörnyű nyomás alatt fogják tartani a kormánybiztosságot, aminek nem lehet majd ellenállni. [Bárányos]Földmívelésügyi miniszter: szövegezzük meg úgy, hogy 15, legfeljebb 20 hold. [Rajk] Belügyminiszter: kéri az illetékes minisztereket, földmívelésügyi, közlekedésügyi minisztert és a kormánybiztost, hogy a belügyminisztériummal még e hét folyamán üljenek össze a lebonyolító, végrehajtó szervek ügyeinek rendezésére. Minisztertanács az előterjesztést a felvetett módosításokkal elfogadta. 62 Hajdú István áttelepítési kormánybiztos eltávozott. 62 Az áttelepülő magyarok részére juttatható ingatlanok kérdésére a minisztertanács a következő ülésén visszatért. Lásd a [24] 173. sz. jkv. 38. napirendi pontját. A rendelet csak ezt követó'en jelent meg. Az előterjesztés nyomán kiadott 5300/1947. ME sz. rendelet, MK április 27., 95. sz. a lakosságcsere-egyezmény megkötése után több mint egy évvel végre szabályozta azokat a legfontosabb kérdéseket, amelyek tisztázása elengedhetetlen feltétele volt a Felvidékről áttelepülő lakosság fogadásának és elhelyezésének. A minisztertanács ülésén elhangzottak alapján a rendelettervezet szövegén - eltekintve a még mindig vitatott 5. §-tól - csak kisebb, az egyes felszólalásokhoz tartozó jegyzetekben ismertetett módosításokat kellett végrehajtani, hiszen a földművelésügyi miniszter eleve figyelembe vette a baloldali pártokhoz tartozó minisztereknek az előző minisztertanácsi üléseken, illetve tárcaközi egyeztetéseken kifejtett álláspontját. - A kiadott jogszabály legfontosabb rendelkezéseit a jelen jkv. b) mellékletében közölt előterjesztés alapján lehet áttekinteni.