Szűcs László: Nagy Ferenc második és harmadik kormányának minisztertnácsi jegyzőkönyvei 1946. november 22. - 1947. május 31. B. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 46. Budapest, 2008)

A MINISZTERTANÁCSI ÜLÉSEK JEGYZŐKÖNYVEI

[Gerő] Közlekedésügyi miniszter: előterjeszti 5092/1947. számú javaslatát az Amerikai Egyesült Államoktól megvásárolandó mozdonyok hazaszállí­tása céljából két államvasúti mérnök, három mozdonyfelvigyázó, 20 moz­donyvezető és 40 fűtő Ausztriába, illetve Németországba való kiküldése tárgyában. Minisztertanács az előterjesztéshez hozzájárult. 39 34. [Molnár] Népjóléti miniszter: bejelenti, hogy a tárgysorozaton 1. sorszám alatt szereplő előterjesztését leveszi a napirendről. Minisztertanács a bejelentést tudomásul vette. 40 35. [Molnár] Népjóléti miniszter: előterjeszti javaslatát a házfelügyelők és segéd-házfelügyelők szolgálati jogviszonyára vonatkozó rendelkezések tár­gyában, a közellátásügyi és belügyminiszter észrevételei szerint átdolgozva. A 7. § (4) bekezdése „illetékes" kifejezése helyébe Jár el" kitételt veszi fel. A 3. §-t kiegészíti azzal, hogy rendkívüli felmondásokra a rendelet nem vonat­kozik. [Gerő] Közlekedésügyi miniszter: szövegezési észrevétele van. Nem derül ki az, hogy ha segéd-házfelügyelőt házfelügyelő alkalmaz, erre is vonatkozik-e ez? Meg kell ebből a szempontból is nézni a rendeletet. [Nagy] Miniszterelnök: ezt ki lehet küszöbölni. [Molnár]Népjóléti miniszter: a közlekedésügyi miniszter észrevételét meg­fontolom veszi, és a lehetőséghez képest bedolgozza. hátrányt. Közülük egy fő rendelkezett felsőfokú, három fő pedig középfokú iskolai végzettséggel és ennek megfelelő besorolással, kilenc fő a segédtisztek, öt fő az altisztek és hét fő a nyugbé­resek állománycsoportjába tartozott. 39 Magyarország 520 amerikai gyártmányú mozdonyt vásárolt a 15 millió dolláros amerikai áruvásárlási kölcsön terhére, az amerikai hadsereg Európában maradt készletéből, állapotuk­tól függetlenül egyenként 10 000 dolláros áron. A mozdonyok közül 85 olajtüzelésű, a többi széntüzelésű volt. Ez utóbbiakat a MAV 41 l-es sorozatszámmal állította forgalomba. Az ügylet jelentőségét érzékelteti egyrészt, hogy a vételár 5 200 000 dollár, a kölcsönösszeg több, mint egyharmada volt, másrészt, hogy 1947. júniusában a MAV 950 működőképes mozdonnyal ren­delkezett. (FORRÁSOK, V, 264.) - Az 5092/1947. KözlM Eln. sz. eló'terjesztés szerint a mozdonyok átvétele és hazaszállítása a mérnökök esetében 15, a mozdonyfelvigyázók esetében 60, a moz­donyvezetők és a fűtők esetében pedig 40-40 nap kiküldetési időt igényelt. 40 A népjóléti miniszter 1. sorszám alatt felvett 161 718/1947. NM V. o. sz. előterjesztése dr. Rády Ödön korábbi érsekújvári tiszti főorvosnak az V. fizetési osztályba történő kinevezésére, és Komárom-Esztergom vármegyében teljesített szolgálatában való megerősítésére vonatko­zott.

Next

/
Thumbnails
Contents