Szűcs László: Nagy Ferenc második és harmadik kormányának minisztertnácsi jegyzőkönyvei 1946. november 22. - 1947. május 31. A. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 46. Budapest, 2008)

A MINISZTERTANÁCSI ÜLÉSEK JEGYZŐKÖNYVEI

állapítani és még plusz 6%-[o!t forgalmi adóra ráadnánk, ebből már ki tud­nak jönni, ezt az információt egyes kereskedők is megerősítették. [Bárányos] Földmívelésügyi miniszter: méltánytalannak tartja, hogy az igényelt kocsik közül alig kap. Rákosi Mátyás államminiszter: nem minisztertanácsi téma, intézzék el külön értekezleten. Minisztertanács a behozott gépkocsik haszonkulcsát egységesen 15%-ban plusz 6%-ban állapította meg. 28 gépkocsi a pártok között osztandó meg. A109 kocsi elosztásánál a közlekedésügyi miniszter a tárcák észrevéte­leit vegye figyelembe. 83 [77] 78. [Rajk] Belügyminiszter: előterjeszti törvényjavaslatát „egyes külföldön tartózkodó személyeknek magyar állampolgárságuktól való megfosztása" tárgyában. [Ries] Igazságügyminiszter: kéri szövegezés miatt vele még letárgyalni. [Rajk] Belügyminiszter: ehhez hozzájárul. Minisztertanács az előterjesztést elfogadta és hozzájárult a Nemzet­gyűlés elé való terjesztéshez. 84 [78] 79. [Rajk] Belügyminiszter: előterjeszti javaslatát Pásztor József kisgazda­pártinak [sic!] Zemplén vm. főispánjává és közellátási kormánybiztosává való kinevezése tárgyában. Minisztertanács az előterjesztéshez hozzájárult. 85 Minisztertanács délután V 2 3 órakor ért véget. K. m. f. Bojta Béla 83 Előterjesztés a jkv. mellett nem található. Előzményéről lásd e kötetben a [6] 155. sz. jkv. [77] és a [16] 165. sz.jkv. 11. napirendi pontját. 84 A 84 081/1947. BM II/l. sz. előterjesztés az ún. köztársaságellenes összeesküvéssel (lásd e kötetben a [13] 162. sz. jkv. [1] napirendi pontját) kapcsolatos disszidálásokra utalva tett javaslatot az egyes külföldön tartózkodó, hazatérni nem kívánó személyek magyar állampol­gárságtól való megfosztása tárgyában. Az előterjesztés mellett megtalálható a kiadni tervezett törvény szövege és ennek indoklása. Az indoklást e jegyzőkönyvhöz tartozó e) mellékletként közöljük. Lásd még az 1947. évi X. tc.-t. 85 Előzményéről lásd e kötetben a [15] 164. sz. jkv. 7. napirendi pontját. Pásztor Józsefi 1900-1980) 16 holdas pálházi kisgazda 1947. március 10-étól 1947. novem­beréig volt Zemplén vármegye főispánja. (MOL XLX-A-l-j 1947-IIL 3106.)

Next

/
Thumbnails
Contents