Szűcs László: Nagy Ferenc második és harmadik kormányának minisztertnácsi jegyzőkönyvei 1946. november 22. - 1947. május 31. A. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 46. Budapest, 2008)

A MINISZTERTANÁCSI ÜLÉSEK JEGYZŐKÖNYVEI

tulajdonosainak adandó kötvények USA-dollárra szóljanak azzal, hogy szol­gálatuk a dollár mindenkori árfolyama alapján forintban látandó el. Abban a reményben, hogy ehhez a t. Minisztertanács hozzájárul, 4) alatt tisztelettel bemutatom annak a megállapodásnak a tervezetét, amelyet az érdekeltséggel megkötni kívánok. 89 Amennyiben a t. Minisztertanács javaslatomat nem fogadná el, tisztelet­tel kérem, méltóztassék az igazságügyminiszter urat oly értelemben utasí­tani, hogy az idő kötöttségére (aláírástól számított 12 nap) tekintettel még a hét végéig terjesszen elő olyan rendelettervezetet, amely alkalmas arra, hogy a rész vényérdekeltség megfelelő szankció mellett köteleztessék a ma­gyar kormány és a Szovjetunió kormánya között kötött szerződésben foglalt átadási nyilatkozat kiállítására. Budapest, 1947. február 12. Dr. Rácz Jenő s. k. Hitelesítem: Budapest, 1947. február 12. Olvashatatlan aláírás Miniszteri iroda-főigazgató. Gépelt, sokszorosító géppel készített egykorú, aláírás nélküli másolat, a hitelesítésnél a Pénzügyminisztérium körbélyegzójének lenyomata szerepel. A [14] 163. sz.jkv. 69. napirendi pontjának a) mellékletéhez tartozó 1. sz. irat. Magyar Pénzügyminiszter 76 863/1946. IV. b. Másolat 1) A Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. t. Igazgatóságának, Budapest V., Arany János u. 25. 2) Az Urikány-Zsilvölgyi Magyar Kőszénbánya Rt. t. Igazgatóságának, Budapest V., Nádor utca 12. ad 1-2. Hivatkozással a Petrosani [Petrozsényi] Román Kőszénbánya Rt. t. Cím tulajdonában lévő részvényeinek a magyar kincstárra való átruházása és a Szovjetunió részére történő eladása tárgyában folytatott tárgyalásokra, va­89 Lásd a jelen jkv. a) melléklethez tartozó 3. sz. iratot. 678

Next

/
Thumbnails
Contents