Szűcs László: Nagy Ferenc második és harmadik kormányának minisztertnácsi jegyzőkönyvei 1946. november 22. - 1947. május 31. A. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 46. Budapest, 2008)

A MINISZTERTANÁCSI ÜLÉSEK JEGYZŐKÖNYVEI

újságírók 19 000 forintot fizettek be a saját fizetésükből erre a célra. Évente 150 000 forintot tenne ki az államsegély összege. Tehát havi 12 500 forint lenne. Minisztertanács a Magyar Hírlapírók Országos Nyugdíjintézete részére az 1947. év január 1-től kezdődően a költségvetési év végéig havi tizen­kettőezer ötszáz forint segély folyósításához póthitel formájában hozzá­járult. 77 83. [Bartha] Honvédelmi miniszter: előterjeszti javaslatát a honvédség katonai bűnvádi perrendtartása egyes szabályainak módosítása tárgyában. Minisztertanács az előterjesztést elfogadta. 78 84. [Bartha] Honvédelmi miniszter: előterjeszti javaslatát Kulcsár Tibor volt főhadnagy rehabilitálása tárgyában. Minisztertanács az előerjesztéshez hozzájárult. 79 85. [Bognár] Tájékoztatásügyi miniszter: előterjeszti javaslatát az Országos Magyar Sajtókamara megszűnésével kapcsolatos intézkedések tárgyában. [Rajk] Belügyminiszter: véleménye szerint ez egyáltalán nem tartozik mi­nisztertanács elé, mert az 529/1945. számú rendelet alapján az illetékes szakminiszterrel együtt a belügyminiszter dönt a vagyon hovafordítása tár­gyában. [Bognár] Tájékoztatásügyi miniszter: előterjesztését leveszi a napirendről. 77 Előzményéről lásd e kötet [9] 158. sz. jkv. 8. napirendi pontját. 78 Előzményéről lásd: NF MT. JKV. 1946, az [5] 88. sz. jkv. 86. napirendi pontját. A 33 832/1946. HM sz. előterjesztés a háború idejére szóló honvéd büntetőjogi eljárás meg­szüntetésére, továbbá a honvéd igazságügyi szervezet módosításával kapcsolatos 1740/1946. ME sz. r. (MK február 27., 48. sz.) kiegészítésére és módosítására tett javaslatot. Kitért a bűn­vádi ügynek az eljárás folyamán más honvéd törvényszékhez való áttételének lehetőségére, a honvéd ügyészség kijelölésére, a haditörvényszéknek a fogvatartást illető határozatára, a ma­gasabb katonai parancsnok által bejelentett felfolyamodás határidejének szabályozására. Lásd a 2200/1947. ME sz. r.-et, MK február 22., 44. sz. 79 A 28 317/1946. HM Eln. Ksz. jogi sz. előterjesztés szerint Kulcsár Tibor a Tanácsköztár­saság idején a Hadügyi Népbiztosságon politikai biztos volt. Ezért később szabadságvesztésre ítélték. Javasolta a miniszter nevezett szolgálaton kívül töltött idejének figyelembevételével az V. fizetési osztályba való besorolását és nyugdíjának ilyen alapon történő megállapítását. A tárca előterjesztéseit összefogó borítólapra e tárgyhoz a Miniszterelnökségen a következő meg­jegyzést fűzték: „A politikai biztos közhivatalnoki minősége téves, vagy legalábbis kétes."

Next

/
Thumbnails
Contents