Szűcs László: Nagy Ferenc második és harmadik kormányának minisztertnácsi jegyzőkönyvei 1946. november 22. - 1947. május 31. A. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 46. Budapest, 2008)

A MINISZTERTANÁCSI ÜLÉSEK JEGYZŐKÖNYVEI

13. [Bárányos] Földmívelésügyi miniszter: előterjeszti javaslatát földhivatali tisztviselők szerződtetése tárgyában. Hat hónapra szól csak a szaporítás, és ezen idő alatt, reméli, hogy a felgyűlt munkát el tudják végezni, s akkor egy csökkentés következik be. [Vas] Gazdasági Főtanács főtitkára: nagyon veszedelmes dolog ez, mert a földmívelésügyi miniszter ezen a címen már 70 embert kapott. [Gerő] Közlekedésügyi miniszter: ez most indokolt, de felkéri a földmívelé­sügyi minisztert, hogy lehetőleg kevés új embert hozzon már ide a miniszter­tanács elé, mert minden ilyen ülésen legalább 120-at hoz be. [Bárányos] Földmívelésügyi miniszter: 470 községben telekkönyvi átírási munka folyik. Már rohammunkát kezd el, hogy három hónap alatt 1300 községben tudja felvenni az adatokat. Minisztertanács az előterjesztéshez hozzájárult. 21 14. [Bárányos] Földmívelésügyi miniszter: előterjeszti javaslatát új alkalma­zások tárgyában a Földmívelésügyi Minisztérium kezelési és altiszti létszá­mában. Minisztertanács az előterjesztéshez hozzájárult. 15. [Bárányos] Földmívelésügyi miniszter: előterjeszti javaslatát Takács Fe­renc földmívelésügyi államtitkár országos árvízvédelmi kormánybiztos részé­re új szolgálati személygépkocsi beszerzésének engedélyezése tárgyában. Minisztertanács az előterjesztéshez hozzájárult. 16. [Bárányos] Földmívelésügyi miniszter: bejelenti, hogy a tárgysorozaton 6. sorszám alatt szereplő előterjesztését a napirendről leveszi. Minisztertanács a bejelentést tudomásul vette. 22 21 Az eló'terjesztés nem található a jkv. mellett. A SZDP iratai között fellelhető' 130 258/1947. FM VII/1. sz. eló'terjesztés szerint a miniszter hozzájárulást kért ahhoz, hogy a földbirtokrende­zési szolgálatot ellátó szerződéses személyzet létszámába 20 személyt felvehessen. Név szerint felsorolta az alkalmazandó gazdákat, mérnököket, műszaki tisztviselőket. Kérte továbbá a miniszter, hogy 150 fős keretben - hat hónap időtartamra - a minisztertanácsnak való utólagos bejelentés mellett szerződéses tisztviselőket alkalmazhasson. (PIL 283. f. 31. cs. 63. ő. e., 12.) 22 A tárca előterjesztéseit tartalmazó borítólapon 6. sorszám alatt a FAO Magyar Bizottsá­gának költségeivel kapcsolatos javaslat szerepel. AFAO-hoz való csatlakozásról és a FAO Ma­gyar Nemzeti Bizottságának megszervezéséről lásd e kötetben az [1] 150. sz. jkv. [38] 37. na­pirendi pontját. A jegyzőkönyv mellett megtalálható 20 007/1947. IV. 1. FM sz. eló'terjesztés

Next

/
Thumbnails
Contents