Szűcs László: Nagy Ferenc második és harmadik kormányának minisztertnácsi jegyzőkönyvei 1946. november 22. - 1947. május 31. A. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 46. Budapest, 2008)
A MINISZTERTANÁCSI ÜLÉSEK JEGYZŐKÖNYVEI
Mindenekelőtt a magyar kormány tisztelettel kéri elsősorban annak az újbóli mérlegelését, hogy a Magyarországgal szemben állítólag fennálló német követeléseknek ilyen terjedelemben és ilyen valorizációs kulcsok mellett való megtérítése megfelel-e a Potsdami Egyezmény eredeti céljának, vagyis annak, hogy a németek magyarországi vagyonából a Szovjetunió kárpótoltassék. A magyar kormány tudatában van annak, hogy ezt a kérdést akkor veti fel, amikor a Németországgal szemben fennálló tartozások egy részének átvállalása tekintetében már nyilatkozatot tett. Ismételten kéri azonban figyelembe venni, hogy annakidején csak 1-2 millió dollár értékben valorizálandó, tehát jelentéktelen összegű tartozásokról volt szó, amelyeknél nem tartotta érdemesnek ezt az elvi kérdést felvetni. Az ügyek jelenlegi állása mellett azonban - feltéve, hogy a Szovjetunió megbízottai az alább még ismertetendő, a német fegyverkezési program nem-teljesítéséből származó magyar tartozások megtérítését továbbra is követelni fogják, és a fent ismertetett valorizációs kulcsokat fogják alkalmazni - ezek a tartozások több százmillió forintra fognak növekedni, s Magyarországot - nem pedig Németországot - sújtanák egy második jóvátétel terhével. Mindezekre tekintettel a magyar kormány kéri a következő szempontok mérlegelését: 1) Kétségtelen, hogy minden magyarországi német vagyon a Szovjetuniót illeti. A szóban forgó német követelések azonban csak elméleti értéket képviselnek, mert ha a potsdami határozat nem jött volna létre, akkor ezeknek a német követeléseknek az érvényesítésére sohasem került volna sor. Németország ezeket a követeléseket sohasem érvényesíthette volna, mert ebben az esetben Magyarország is érvényesíthette volna a maga sokkal nagyobb követeléseit. Hangsúlyozni kell itt, hogy csupán a kölcsönös kereskedelmi forgalmat alapul véve (tehát figyelmen kívül hagyva a vasúti teljesítményeket, és az úgynevezett „Háborús Alap"-hoz való hozzájárulást) Magyarországnak 1944 végéig 750 millió márka értékű fedezetlen árukövetelése keletkezett Németországgal szemben, vagyis ennyi volt az a magyar áruszállítás, ami nem nyert kiegyenlítést a német áruszállításokkal. Világosan látható ebből, hogy ha a kölcsönös áruszállítások a háború után a két ország között elszámoltattak volna, akkor nem Németországnak lett volna követelni valója Magyarországgal szemben, hanem megfordítva. De következik ebből az is, hogy a Szovjetunió, mint Németország jogutóda sem kívánhatja Magyarországtól e követelések teljesítését, mert a Potsdami Egyezmény csak tényleg meglévő német vagyonok átadását rendelhette el, ezek a követelések pedig nem számíthatók a vagyonhoz, mert elszámolás esetén felemésztette volna őket a németek tartozása. így tehát, ha e követeléseket a Szovjetunió meg akarná fizettetni, akkor nem német vagyont kapna, hanem magyar vagyont, ez pedig nem lehetett célja a Potsdami Egyezménynek. 2) A fentiekből világosan látható, hogy ha nem egy-egy vállalat egymásközti viszonyát, hanem a két ország viszonyát tekintjük, akkor nem Német-
