Szűcs László: Nagy Ferenc második és harmadik kormányának minisztertnácsi jegyzőkönyvei 1946. november 22. - 1947. május 31. A. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 46. Budapest, 2008)

A MINISZTERTANÁCSI ÜLÉSEK JEGYZŐKÖNYVEI

[Rajk] Belügyminiszter: előterjeszti javaslatát a váci városi állatorvosi ál­lás betöltése tárgyában. Minisztertanács az előterjesztéshez hozzájárult. 81 Minisztertanács déli 1/2 2 órakor ért véget. K. m. f. Bojta Ernő Béla Gépelt tisztázat a minisztertanács jegyzőjének, Bojta Ernő Bélának sajátkezű aláírásával. Nagy Ferenc miniszterelnök aláírása nem szerepel a jegyzőkönyvön. A miniszterek és az államtitkárok az első oldalon, a jelen voltak felsorolásánál látták el kézjegyükkel a jegyzőkönyvet, de ezek között nem szerepel Rákosi Mátyás, Szakasits Árpád, Dobi István, Rajk László, Nógrádi Sándor, Erőss János, Gerő Ernő, Balogh Ist­ván és Bojta Ernő Béla aláírása. Gyöngyösi János helyett Bolgár Elek, Keresztury Dezső helyett Nagy Miklós, Mistéth Endre helyett pedig Bencsik Gyula aláírása szerepel. Nem található a jelen voltak felsorolásában Vas Zoltán neve és aláírása sem, bár jelen volt az ülésen és fel is szólalt. Ajegyzőkönyv mellett megtalálható a 4-17., 21., 24-36., 38^0., 42-43., 45-47., 49-51., 54-55., 57-68., 71-[76.] sz. napirendi ponthoz tartozó előterjesztés. Az 52-53, és az 56. napirendi ponthoz tartozó előterjesztés nincs ugyan a jkv. mellet, csak a rendelet terve­zetét mellékelték. borús események során jelentős kárt szenvedett. A városi középületek, utak, gyalogjárók újjá­építése és a belterületén kiosztásra került házhelytelkekkel kapcsolatos műszaki munka ellá­tása érdekében szükségesnek találta az üresedésben volt városi mérnöki állás betöltésének engedélyezését. 81 A188 129/1946. III/3. BM sz. előterjesztés rámutatott arra, hogy Vác város jelentős állat­állománnyal rendelkezett és szórványosan járványos betegségek fordultak elő, ezért szüksé­gesnek monda a megüresedett városi állatorvosi állás betöltését. A kérdés rendezését azért is fontosnak találta, mert a várost megillető vágóhídi és egyéb díjakkal kapcsolatos feladatok ellátásához is szükséges volt az állatorvos közreműködése.

Next

/
Thumbnails
Contents