Szűcs László: Nagy Ferenc második és harmadik kormányának minisztertnácsi jegyzőkönyvei 1946. november 22. - 1947. május 31. A. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 46. Budapest, 2008)
A MINISZTERTANÁCSI ÜLÉSEK JEGYZŐKÖNYVEI
[Bárányos] Földmívelésügyi miniszter: tárcájánál csak a földbirtokrendezési szolgálat keretében vannak felvételek. A kinevezések egyébként is a költségvetésileg megállapított kereten belül történnek. [Ries] Igazságügy miniszter: szóvá kell tennie azt, hogy a 2500/1945. ME sz. rendelet szerint a főiskolai végzettségűek is az állásokat a X. fizetési osztályban kezdik. Ez alól van kivétel. Itt viszont a VIII. és VII. fizetési osztályba való kinevezésekről is van szó. [Bárányos] Földmívelésügyi miniszter: olyan emberek ezek, akiket a demokrácia az újjáépítés első hónapjaiban állított be. Nem lehet ezeket alacsonyabb fizetési osztályba tenni, mint ahogy eddig voltak. Ezek bevált tisztviselők. [Ries] Igazságügyminiszter: a költségvetés „Személyi kiadások" rovatára is figyelemmel kell lenni a kinevezéseknél. [Bárányos] Földmívelésügyi miniszter: a kinevezések a költségvetési kereten belül lévő üres állásokra történnek. [Nagy] Miniszterelnök: ezek[et] az embereket valóban a pártok és a Nemzeti Bizottságok állították annakidején munkába, és ha akkor elfogadták őket a VII-VIII. fizetési osztályba, akkor nem lehet most visszavetni őket. Ettől függetlenül azonban megjegyzi, hogy az állami kinevezéseket nagyon alaposan kell előterjeszteni és jól meg kell nézni, mert valóban ott van az a szempont, hogy amennyiben nem kell, ne szaporítsuk az állami alkalmazottak számát. Minisztertanács az előterjesztéshez hozzájárult. 32 25. [Bárányos] Földmívelésügyi miniszter: előterjeszti a magyar állami gazdasági felügyelői személyzet létszámába történő kinevezésekre vonatkozó előterjesztését. Minisztertanács az előterjesztéshez hozzájárult. 33 32 A 155 331/1946. XII. 1. FM sz. eló'terjesztés szerint Simonyi Gyula (1899-?) az előirt szakképesítéssel nem rendelkezett, Fürst Sándor (1904-?) és dr. Jónap Lajos (1902-?) Hallében szerzett gazdasági akadémiai oklevelet, de oklevelük a háborús események során elveszett, Kiss György (1901-?) pedig Csehszlovákiában végzett megfelelő iskolát, de ezt csak két volt évfolyamtársának nyilatkozatával tudta igazolni. Valamennyien szerződéses vármegyei termelési biztosként működtek 1945-tól kezdve, szerződésük azonban 1946. december 31-ével lejárt, ezért vált szükségessé a végleges jellegű kinevezésük. Az eló'terjesztés mellett megtalálható az Igazságügyminisztérium T. 4649/1946. sz., az érvényben volt jogszabályok alapján kifejtett, s a javaslat elleni észrevétele. A termelési miniszteri biztosi intézmény megszüntetéséről lásd: NF MT. JKV. 1946, a [63] 146. sz. jkv. 31. napirendi pontját. A 2500/1945. ME sz. r. (MK június 17., 54. sz.) a közszolgálati alkalmazottak illetményeiről és a nyugdíjáról szólt. 33 A 155 332/1946. XII. 1. FM sz. előterjesztés az állami gazdasági felügyelői létszámba javasolta kinevezni a következő, 1946. december 31-én lejáró szerződéssel alkalmazott vármegyei termelési miniszteri biztosokat: Ágoston István (1903-?) Vas vármegye, Újhelyi László (1901-?)