C. Tóth Norbert: Zsigmondkori oklevéltár X. (1423) (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 43. Budapest, 2007)

elvettek tőle potentia mediante és ezért ítéletet kér. - Ezt hallván Tombolth Miklós ügyvédje: Val-i János nádori levéllel felugorván azt válaszolta, hogy Miklós teljesen ártatlan. Mivel a felek nullo ampliori documento tudták állítá­saikat bizonyítani, ezért úgy ítélt, hogy Tombold Miklós harmadmagával ne­mesekkel Kisasszony-nap 8. napján (szept. 15.) tegyen esküt a jászói konvent előtt ártatlanságáról, a konvent oklevelét pedig az ország szokása szerint Mi­hály-nap nyolcadán kell bemutatnia. Papíron, hátlapjának közepén pecsét nyomával. Szepesi kápt. orsz. lt. 11-1-38. (DF 263345.) 866 Jún. 24. (Bude, 55. die oct. Georgii) Perényi Péter országbíró azt a pert, amelyet Kallo-i Lewkes fia: Miklós (proc. Samsonhaza-i! Balázs leleszi kon­venti levéllel) Kallo-i Szaniszló fia: János (proc. Bws Imre leleszi konventi levéllel) ellen perhalasztó levele értelmében az idézőlevelében és a leleszi konvent válaszlevelében foglalt ügyben György-nap nyolcadán indított, amikoris János három márka bírónak és másik félnek járó bírságot volt kö­teles fizetni, a felek ügyvédeinek akaratából Mihály-nap nyolcadára halasz­totta simul cum tertia parte dicti iudicii, portionem nostram iudiciariam dupplando. - A külzeten: BG (kézjegy), solvisset. Papíron, zárópecsét darabjaival. DL 54310. (Kállay cs.) 867 Jún. 24. (Bude, 26. die oct. penths.) Perényi Péter országbíró emlékezetül adja, hogy Antal csornai prépost és a konvent ügyvédje: Wnd-i Benedek (le­velükkel) pünkösd nyolcadán 25 napon keresztül várt perbeli ellenfelére: Zyrak-i Miklós fia: Mihályra - a győri káptalan idézőlevelében leírt ügyben -, ezért őt távolmaradásáért a szokásos bírságban, hacsak rationabihter ki nem menti magát, megbírságolja. - A hátlapon: Sopron (a bírságjegyzék­nek); alatta: BG (kézjegy), solvisset. Papíron, a hátlapján záró gyűrűspecsét nyomával. Csornai konvent mit. 39-3-19. (DF 264966.) 868 Jún. 24. (in Kaza, in nat. Johannis bapt.) Kaza-i Kakas néhai János mester fia: Miklós tanúsítja, hogy ő korábban unam scutellam argenteam nyolc fo­rintért zálogba bocsátott Olnod-i Zudar Péter bán fiának: Jakabnak, de amikor eme ezüsttálat visszaváltani szerette volna, Jakab nem tudta neki visszaadni. Emiatt köztük hosszú ideig per folyt, amelynek során Jakabot sok bírságban marasztalták el, és a törvényszéken 64 új forint (forintját száz új dénárral számolva) büntetést szabtak ki rá. Végül Jakab felesége: Katalin Miklóssal úgy állapodott meg, hogy 117 és fél új forintot (forintját szintén száz új dénárral számolva) fizet neki keresztelő Szent János ünne­pén. Mivel ezt ekkor Katalin meg is tette, e levéllel nyugtatja őt. Papíron, a szöveg alatt papírfelzetes pecséttel. DL 11379. (NRA 1548-114.) 869 Jún. 25. (Agrie, 2. die nat. Johannis bapt.) Zs. emlékezetül adja, hogy ex gratia speciali minden bírságnak, amelyekben hívei, Gymes-i néhai For­gach Miklós fiai: János, Imre, István, László, Péter és György meg elődeik

Next

/
Thumbnails
Contents