A Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának jegyzőkönyvei 1957. július 2. - december 28. (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 42. Budapest, 2006)

A jelentésben annyiban vagyok érdekelt, hogy többször levetettem a napirendről azért, mert az elvtársak nem voltak itthon - hol Kádár elvtárs, hol Münnich elvtárs. Hajói emlékszem, kétszer vettük le napirendről. Ezen kívül az osztállyal megbeszéltem, hogy ők is kezdjék átnézni a dolgokat, hogy a vitás kérdéseket jól át tudják tekinteni. Kétségtelen, hogy a három szerv között az utóbbi időben nem volt meg a megfelelő összhang, nehéz volna azonban megmondani, hogy a három közül melyiket terheli a felelősség. A tegnapi beszélgetés célja mi volt? Az, hogy megállapítsuk, uralkodó tényező-e az ügyészségeken és bíróságoknál, hogy enyhe ítéleteket hoznak, vagy uralkodó tényező-e a belügy vonalán, hogy csak hibát lát. Négyünk megbeszéléséből kijött, hogy nem uralkodó, de aggasztó jelenség van, mert egy csomó helyen olyan ítéletek történtek, amelyek nem vágnak össze azokkal a politikai követelményekkel, amelyeket a párt és a kormány az igazságügyi szervektől megkíván. Ezért abban egyeztünk meg, hogy a kölcsönös vádaskodás miatt ki fogjuk venni a jelentésből, hogy melyik szerv az, amelyik dokumentációhiány vagy mi miatt nem hozott megfelelő ítéletet. A PB előtt a kérdés ne ezen a síkon fusson, hanem azon, amit a határozati javaslat kér. Mi ebben állapodtunk meg. Az Adminisztratív Osztály nagyon helyesen feldolgozta ezt a kérdést. Tulajdonképpen mi a dolog mélyének a gyökere? Mind a két veszély fennáll: a li­beralizmus az igazságügyi szervek részéről vagy a nem elégséges nyomozati eljá­rás folytán a dokumentációhiány, ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy az ügyészségeken és bíróságokon vannak konkrét esetek, amikor nem megfelelő ítéleteket hoznak. Hozzájárult ehhez az is, hogy egy ilyen amnesztia hullám van. Számomra teljesen érthetetlen, hogy ennek az anyagnak a feldolgozása pl. jogászi körökbe is kikerülhetett. Megegyeztünk abban is, hogy a konkrét eseteket felülvizsgáljuk majd és a felülvizsgálásnál meg lehet állapítani, hogy melyik szerv a felelős. A három szervnek határozottan együtt kell dolgozni, vitája lényeges kérdésekben nem lehet. Ezt akartuk tegnap realizálni és az a nézetem, hogy a három vezetővel folytatott megbeszélésen több kérdésben mentünk előre. A belügyi szerveknél szakmailag vannak kifogásolható dolgok, de hogy a belügy terén van fejlődés, az kétségtelen. Sokkal szervezettebb a munka, mint a bírósági szerveknél. A vádaskodásnak nem hiszem, hogy valami hasznos eredményei lennének. Két dolgot szeretnék még szóvá tenni. Engem aggaszt a nagy szám, a börtönök túlzsúfoltsága. Ezt vizsgáljuk felül. Meg kell nézni, milyen lehetősége van ennek a nagy számnak a csökkentésére. Mert még újabb anyag jön. Ahogy engem informáltak, egy csomó januárban került a bíróságok kezébe. Ez az egyik. Nem tudom, hogy a javaslatok elégségesek lesznek-e arra, hogy lazítsanak és helyt adjanak a súlyosabb cselekményeknek. A másik dolog az amnesztia. El tudom képzelni, hogy egy adott időpontban amnesztiát adjunk. Ez mindenütt így van. Konszolidálódtunk, megerősödtünk 948

Next

/
Thumbnails
Contents