A Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának jegyzőkönyvei 1957. július 2. - december 28. (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 42. Budapest, 2006)
november 7-én volt egy tüntetés, de eddig egyetlen egy sem az ENSZ épülete előtt, sem a mi képviseletünk előtt nem volt. Néhány tucat névtelen, rágalmazó levél és névtelen telefonhívás volt, ahol pocskondériáztak. A múlt évihez képest tehát itt is merőben megváltozott a helyzet. Meg kell említeni, hogy október 21-én, amikor az angol királynő Amerikában járt és New Yorkban töltött egy napot - az éjszakát nem töltötte ott - és amikor a királynő tiszteletére az ENSZ ünnepi Közgyűlését összehívták, és módot adtak a királynőnek szózata elmondására, az ENSZ épülete előtt volt egy tüntetés a királynő és a gyarmati rendszer ellen. Ilyen feliratokat tudtam elolvasni: Felszámolni a gyarmati rendszert, szabadságot a ciprusiaknak stb. Az indiai delegációval kapcsolatban. Az indiai delegáció mind az 5 tagjával tartottuk a kapcsolatot, elsősorban Krisna Menőn helyettesével, Lallal, és minden okmányt rendelkezésére bocsájtottunk, amiből láthatták a magyarországi helyzetet. Többek között Szabó vallomását is kiadtuk néhány száz példányban. 94 Az indiai delegáció tájékoztatásával kapcsolatban el szeretném mondani a Rahmannal kapcsolatos eszmecserét. Magérkezésem másnapján megkérdezte tőlem, hogy mennyire van tájékoztatva az indiai ENSZ küldöttség a magyar helyzetről. Mondtam, hogy igyekeztünk tájékoztatni őket, de sajnos vannak olyanok, akik az indiai küldöttséget nem tájékoztatják, hanem félrevezetik. Mondtam, hogy a múlt évben Krisna Menőn 95 hozzánk jött, és azt kérdezte, hogyan tűrhetjük, hogy 25 000 magyart öltek meg a szovjetek, 7000 katona vesztette életét. Mikor mondtam, hogy badarság mindez, ő arra hivatkozott, hogy Nehrunak ilyen értelmű sajtónyilatkozatát olvasta. Rahmann ekkor közbevágott: nem én tájékoztattam! Mondom: nem mondom, hogy ő tájékoztatta, de ön az ügyvivő és az ön feladata ellenőrizni, milyen információ jut ki. Feltételezhető, hogy rosszindulatúan tájékoztatta kormányát. Az ENSZ-ben magyarellenes tüntetés nem volt, de az Amerikában lévő szökevények tartottak több helyen gyűlést, istentiszteletet, harangzúgást, két nagygyűlést stb., amit megtöltöttek. Volt ott 6-700 ember, volt művészi program és nem volt belépődíj és gyűjtés sem. Amerikában általában szokás, hogy ha gyűlés van, belépőjegy van és a gyűlés során az egyik ember feláll, legtöbbször egy jó hangú fiatalember, és lelkesíti a résztvevőket, hogy a kalappal körbejárónak adjanak dollárokat és centeket. No, ilyen gyűjtés most nem volt. Voltak ott felszólalások, rágalmazás a magyar kormány és nép felé, ígéret arra, hogy hamarosan otthon leszünk és találkozunk. A hivatalos részt művészi program követte. A szökevényekről néhány szót. Fokozódik az a tendencia, hogy a szökevények nagyobb számban jelentkeznek külképviseleteinkben, New-Yorkban, Washingtonban és egyéb helyeken is. A baj az - és erre szeretném felhívni a figyelmet -, hogy a jelentkezés után itthoni szerveink rendkívül lassan, néha 94 Szabó Miklós nyilatkozatának felhasználásáról a PB 1957. október 22-i ülésén döntöttek. L. a 15. dokumentumot. Krisna Menőn India nagykövete 1952-tól 1960-ig a Szovjetunióban, Magyarországon és Lengyelországban. 731